Grúziába és Mongóliába is szabadon utazhatnak a beoltottak

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 16:40

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így a hétvégétől karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön délelőtt.

Mongol sasvadászok az Altaj-hegységben Forrás: CW Pix / Shutterstock

"Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és georgiai állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak" – fogalmazott Szijjártó Péter, majd hozzátette: folynak az egyeztetések a többi európai országgal is.

Megjegyezte: Európában Magyarország áll a legjobban az átoltottság tekintetében, "mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé". Jelezte, amint az európai országokkal zajló tárgyalások lezárulnak, bejelentik a megállapodásokat.

A mongol Hunnu Air légitársaság pedig a múlt héten jelentette be, hogy június 3-án és 12-én járatot indít Ulánbátor és Budapest között. A járatokon olyanok utazhatnak, akik megfelelnek a magyar beutazási szabályoknak, amelyek a mostani megállapodással még könnyebbé váltak. A légitársaság Embraer E190LR repülőgépei az elmúlt egy évben két alkalommal fordultak meg Budapesten – teszi hozzá cikkében az Airportal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.