Újabb két országba utazhatunk bármilyen oltással

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 01. 09:13

Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-videóban jelentette be, hogy Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodás született arról, hogy "kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolásait, és szabad utazást engedünk országaink között a magyar és szlovén, valamint a magyar és bahreini állampolgároknak".

Szlovénia, Maribor Forrás: Rudy Balasko / Shutterstock

Mint mondta, "a Szlovéniával kötött megállapodás már a mai naptól érvényes, elismerjük tehát egymás oltási igazolásait függetlenül attól, hogy kit milyen oltóanyaggal oltottak be, tehát a Magyarországon felhasználási engedéllyel rendelkező valamennyi oltóanyaggal, így a kínai és orosz oltóanyaggal történő beoltottság esetén is szabadon lehet Szlovéniába utazni a magyar állampolgároknak. A technikai részletek a konzuli szolgálat honlapján találhatók meg".

A Bahreini megállapodás ugyanezeket foglalja magában, de az csak hétfőtől lesz érvényes. Mint a külügyminiszter hozzátette, Bahrein volt az egyik első ország, mely a Sinopharm oltóanyagát kezdte használni, és Bahreintől Magyarország is sok segítséget kapott dokumentációk illetve felhasználási tapasztalatok formájában, amikor elkezdte használni az oltást.

A hétvégén a külügyminiszter több tárgyalást fog folytatni, és reméli, hogy a jövő hét elején újabb megállapodásokat jelenthet be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.