
A streamingszolgáltatóknak 2023 előtt csak 18-as karikát kellett feltüntetniük, ám jelentős szigorítást kaptak ezek a felületek. Így ma már törvény kötelezi őket arra, hogy a tartalmaikat látható korhatár-besorolással lássák el. Az egyes külföldi médiaszolgáltatók a saját országuk jogi szabályozásai szerint rangsorolják a korhatár-besorolásokat, ezért van, ahol 7 év a legalacsonyabb határ, de a legtöbb, itthon is nézhető platform 6 évnél kezdi a kategorizálást. Mutatjuk mi pontosan az képernyők sarkában megjelenő korhatár jelentése!

Míg az „AL” a minden korosztály számára megtekinthető tartalmakat jelöli, a 6-os szám már 6 év alatti gyermekek részére nem ajánlott filmekre és sorozatokra hívja fel a figyelmet. Ennek a célja, hogy óvja a kicsiket az ijesztő és esetleg burkoltan erőszakos ábrázolástól.
A 9 év alatti gyerekeknél még nem fejlődött ki teljes mértékben a fantázia és a valóság közötti megkülönböztetési képesség. Ha létrehozunk gyerekprofilt az előfizetésen belül, azzal szabályozhatjuk, mit tekinthet meg az apróság 9 éves koráig.
Fontos jelölés a 12-es karika is, ami az ennél fiatalabbak, pontosabban a 10-12 év közöttiek számára káros tartalmakat mutatja meg. Ennek oka, hogy ebben az életszakaszban már elkezd kinyílni a fiatalok látószöge a világra, a kamaszkor határán pedig sokkal befolyásolhatóbbak lehetnek.
12 és 14 év között még fontosabbak lehetnek a filmes alkotások, hiszen ilyenkor a serdülők ezekből tájékozódnak a világ dolgairól és az emberek működéséről. Sokan a látottakat egyfajta mintának vagy leckének tekintik. Ezért számít, hogy a fejlődésüknek megfelelő képkockákat tekintsenek meg.
Bizonyos látnivalók a 16 év alattiakra hathatnak negatívan, ezért érdemes a 16-os kategóriát is komolyan venni a filmek és sorozatok esetében. Habár egy 14-15 éves fiatal már fejlettebb értékítélettel rendelkezik, még mindig ki van téve a befolyásolhatóságnak.
Amikor 18-as karikát látunk, semmiképp se engedjük a még kiskorú gyermekeinket a képernyő elé. Nem véletlenül hozták létre ezt a korhatárt: az ilyen jelölésű műsorok tartalmukban, nyelvezetükben és látványvilágukban is a felnőtteknek szólnak.

Nem a film korhatár-besorolás az egyetlen eszköz, ami segíthet védeni a kiskorúakat a számukra nem megfelelő tartalmaktól. A televízióban és az interneten számos olyan műsor és tartalom lelhető fel, ami bizonyos szempontból nem felel meg a gyermekkorosztálynak, és problémás lehet a lelki fejlődésük tekintetében. Szerencsére rendelkezésünkre állnak olyan ingyenes internetes szűrőprogramok, melyekkel beállíthatunk gyerekzárakat. Ezek segítségével pedig korlátozhatjuk a kicsik eszközhasználatát és a megtekinthető tartalmakat.
Lemaradtál az idei, 2026-os Oscar-díj-átadóról és a nyertesek listájáról? Érdemes utólag is megnézni, akárcsak azt, melyek voltak a legviccesebb és legfurcsább pillanatok, illetve a legszebb ruhaköltemények.
Ha pedig a hagyományos filmes korhatárkarikákról szeretnél még többet megtudni, nézd meg ezt a videót is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.