

2026. január 1-jén életbe lépett az otthontámogatásról szóló kormányrendelet, amely évente nettó 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosíthat azok számára, akik meghatározott közfeladatot ellátó munkáltatóknál dolgoznak, és lakáscélú hitellel rendelkeznek, vagy ilyet terveznek felvenni. A támogatás sokak számára valódi könnyebbséget jelenthet, ugyanakkor a részletszabályok ismerete nélkül könnyű félreérteni a lehetőséget.

Az otthontámogatás kapcsán tavaly decemberben pontosítottak több fontos kérdést, ennek megfelelően jogszabályba foglalták, hogy a támogatás nem általános lakástámogatás, ennél fogva nem jár automatikusan mindenkinek, és nem váltja ki a lakáshitelt. A célja, hogy csökkentse egy meglévő vagy tervezett lakáscél pénzügyi terheit a közszférában dolgozók számára.
A támogatás összege jogosultanként évente nettó 1 millió forint, amelyet nem kell visszafizetni, és amelyet nem a bank, hanem a munkáltató fizet ki. Amennyiben egy házaspár mindkét tagja jogosult, és ugyanarra az ingatlanra igénylik, a támogatás összevonható, így akár évi 2 millió forinttal is csökkenthető a lakáshitel terhe.
A jogosultság ugyanakkor nem egyéni döntés kérdése. Az számít, hogy az adott munkáltató szerepel-e a Magyar Államkincstár hivatalos nyilvántartásában. A támogatás elsősorban a rendvédelemben, egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban, önkormányzatoknál, kormányhivataloknál és más közfeladatot ellátó intézményeknél dolgozókat érinti.
A felhasználás tekintetében is fontos a pontos értelmezés. Az otthontámogatás kizárólag lakáscélú konstrukciókhoz kapcsolódhat: klasszikus lakáshitelhez, zártvégű pénzügyi lízinghez, illetve lakás-előtakarékossággal kombinált hitelekhez. Szabad felhasználású hitelre, Babaváróra vagy munkáltatói kölcsönre nem vehető igénybe, még akkor sem, ha a pénzt ténylegesen lakhatásra fordítanák.
A meglévő lakáshitellel rendelkezők számára kulcsdátum 2026. január 20. Molnár-Simon Tímea pénzügyi mentor szerint ezen a ponton sokan elcsúszhatnak, ha nem figyelnek.
Akinek már van lakáscélú hitelszerződése, annak január 20-áig a munkáltatójánál le kell adnia az otthontámogatás igényléséhez szükséges nyilatkozatot. Ez jogvesztő határidő, vagyis ha valaki ezt elmulasztja, később már nem tudja pótolni, és elesik a támogatástól
– hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette: a támogatás februárban, egy összegben érkezik meg.
Akik új lakás vásárlását tervezik, vagy az önerőhöz szeretnék felhasználni a támogatást, hitelszerződés nélkül is benyújthatják az igényüket, de a szerződés megkötését 180 napon belül be kell jelenteni. A január 20. után beadott igényeknél a támogatás havi bontásban érkezik.
Sokaknál felmerült, hogy akkor is megkaphatják-e a teljes 1 millió forintot, ha az éves törlesztőrészletük nem éri el az 1 millió forintot. Ezzel kapcsolatban Molnár-Simon Tímea kiemelte:
nem az számít, mennyi az éves törlesztőrészlet, hanem hogy mekkora a fennálló tartozás.
„A rendelet módosítása alapján mindenki megkaphatja az 1 millió forintot, akinek legalább ekkora összegű tartozása még fennáll a lakáshitelében” – magyarázta a pénzügyi mentor.
A támogatás igénylése nyilatkozati alapon történik, vagyis nem kell számlákat vagy külön igazolásokat benyújtani, ugyanakkor a valótlan nyilatkozat jogi következményekkel járhat. Lakcímbejelentési kötelezettség nincs, és az ingatlan a támogatás igénybevétele után később eladható vagy kiadható.
Az otthontámogatás 2026-ban sok érintett számára jelenthet kézzelfogható segítséget, különösen azoknak, akik már lakáshitelt törlesztenek. Ugyanakkor a lehetőség csak akkor válik valódi előnnyé, ha az érintettek tisztában vannak a feltételekkel, a pontos értelmezéssel és a határidőkkel. A január 20-i dátum, valamint a decemberi rendeletmódosításban tisztázott szabályok ismerete kulcsfontosságú lehet abban, hogy az évi 1 millió forintos támogatás valóban eljusson azokhoz, akik jogosultak rá.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.