
Jól beállított képek, gyanúsan modern lakás, a többihez képest jóval kedvezőbb áron? Itt már kezdj el gyanakodni, hogy albérlet csalókkal lehet dolgod. Pláne, ha a főbérlő siettet, hamar akar üzletet kötni és szinte egyből rátér a kaucióra és a mihamarabbi utalásra. Ha ilyesmit tapasztalunk azonnal meneküljünk és semmiképpen se írjunk alá semmit, hiszen feltehetően maga az albérlet is kamu.
A felvételi ponthatárok kihirdetése után minden évben tömegével jelennek meg az albérlethirdetések, velük együtt pedig a csalók is, akik csak a lehúzásra mennek. Mutatjuk mik azok a gyanús jelek, amik csalásra utalhatnak.
A csalók jellemzően jó állapotú, olcsó lakásokat hirdetnek, melyekre sokan le szeretnének csapni. A tulajdonos telefonon vagy messenger üzenetben sürgeti a leendő bérlőt, hogy utalja el a kauciót előre, akik azért is mennek bele az üzletbe, mert szeretnének megspórolni egy utazást. A látszat kedvéért a tulaj szerződést is küldhet e-mailben; de az utalás után nem lehet többé elérni.
Elárulja a bűnöző szándékát, hogy amikor kételyeket fogalmazunk meg, vagy a részletekről kérdezünk, erőszakossá válik, sürgetni kezd, azzal gyakorol nyomást, hogy sokan várnak a lakásra, így próbál meg vagy átutalást, vagy személyes találkozót és pénzátadást kicsikarni. Átverésre adhat gyanút a csapnivalóan rossz helyesírással megírt hirdetés is.
Van, hogy a beköltözés előtt derül ki, hogy a lakás nem is annak a nevén van, akivel szerződtünk, hanem például önkormányzati lakásról van szó, ahol ő maga is bérlő, vagy egy ismerősé az ingatlan. Érdemes tulajdoni lapot kikérni, mielőtt kifizetjük a kauciót, és kérjünk személyi igazolványt a bérbeadótól – ha elzárkózik ettől, az mindenképpen beszédes.
Gyakori, hogy a bérbeadó mereven elzárkózik a szerződéskötéstől, sőt, még a kaució átvételéről sem akar semmit aláírni. Ez mindenképpen intő jel, hiszen lehet, hogy köddé válik a pénzünkkel, de akkor is vesztes helyzet papírok nélkül kivenni egy lakást, ha a tulajdonos az adózást akarja elkerülni.
Az elmúlt évek egyik leggyakoribb csalási formája, hogy a lakás megtekintése után a magát ingatlanosnak kiadó csaló arról tájékoztatja az áldozatot, hogy sok az érdeklődő, így ha letesz egy nagyobb összeget, fenn tudja tartani neki a lakást. Csakhogy általában a csaló ilyenkor több embertől is kicsalja az összeget, gyakran a kauciót értékét, és örökre eltűnik. Igazi ingatlanos szerződést köt a leendő bérbevevővel, enélkül senkinek ne adjunk pénzt!
Minden rendben, korrektül lezajlik, a bérbevevő kifizeti a kauciót, kap kulcsot a lakáshoz, szerződést is; csakhogy amikor beköltözne, a kulcs nem nyitja a zárat, és gyakori, hogy még ott, a helyszínen összetalálkozik más károsultakkal, akiknek szintén van „kulcsuk” az albérlethez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.