Egy férfi kiadja az ingatlant, beszedi a pénzt, majd az utolsó pillanatban visszamondja a házat, szóval átverés az egész ügylet. Így csapja be sorra az embereket. Végül az átverés áldozata sem az otthonhoz, sem az előre elküldött pénzéhez nem jut hozzá. A TV2 Napló műsorának stábja a férfi nyomába eredt. Megdöbbentő felvételek születtek.
Vasárnap este a TV2 Napló című műsorában elképesztő csalássorozatról fogják lerántani a leplet. A stáb egy albérletcsaló nyomába eredt. Érden egy férfi rendszeresen kifigyelte, hogy kinek van szüksége sürgetően albérletre. Az áldozatot ezután behálózta: úgy tett, mintha az albérlet mellé segítséget és támaszt is nyújtana. A férfi lecsapott kiszolgáltatott áldozataira. Akiknek hirtelen gyors megoldásra volt szükségük, azok könnyen beadták a derekukat, és nem vették észre, hogy csalóval van dolguk. Amikor valami gyanús lett, már késő volt. Öt családnak adta ki a barátnője házát úgy, hogy a nőnek sem volt fogalma róla. Mindenkitől beszedte az első hónapi díjat, sőt még kauciót is kért. Mindenki azonnal fizetett is neki. Egyikük már be is akart költözni. Odavitte a bútorait is, végül a bútorok is tönkrementek. Az érdi házba pedig egyik albérlő se tudott beköltözni.
A TV2 Naplójának stábja a csaló nyomába eredt. A körözött férfi családját rejtett kamerával találták meg. A felvételeket vasárnap este mutatják be a TV2-n. De mi már most betekintést kaptunk a titokban rögzített beszélgetésbe.
- Balázzsal azóta nem sikerült beszélned?
- Hát de, írogat folyamatosan, de nem tudom hol van, körözik tegnap óta. Úgyhogy...
- Nekem jött a rendőrségtől, hogy már... Neked is? Honnan? Debrecen, vagy Debrecen, ugye?
- Mit írt akkor? Mondtad, hogy írogat.
- Hát bocsánatkérések, meg szerelmi vallomások leginkább. Nem, nem az ügyeket illetően.
- Azzal kapcsolatban semmit nem ír?
- Hát hogy nagyon sajnálja, meg nagyon megbánta
- hangzik el.
A rejtett kamerával megtalált család szembesítése és ami utána jön vasárnap este lesz látható a TV2 Naplójában Pachmann Péter műsorvezetésével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.