Így választotta szét Mózes a Vörös-tengert – A bibliai csoda valósággá vált

A kutatások szerint ahelyett, hogy felszólítanánk Istent a hullámok szétválasztására, a vad időjárás és a szerencsés geológia kombinációja is megmagyarázhatja a bibliai beszámoló valamennyi részletét. De nézzük a részleteket, mi az igazság!

• Lemodellezték számítógépes programokkal, hogy milyen időjárási viszonyok voltak akkor, amikor Mózes átkelt az izraelitákkal a Vörös-tengeren.
• Mózes a Bibliai állításokkal ellentétben valószínűleg a Szuezi-öbölnél kelhetett át. 
• Napóleon is átvezetett egy kisebb katonai csoportot a Vörös-tengeren.
• A tudomány válasza a Bibliai csodára. 
• Lehetséges, hogy földrengés utáni cunami miatt vált ketté a Vörös-tenger.

Mózes és a Vörös-tenger

A bibliai leírásban, illetve az olyan filmadaptációkban, mint a Tízparancsolat vagy az Egyiptom hercege, Mózes  megparancsolja a Vörös-tenger vizének, hogy nyíljon szét, méghozzá elég sokáig ahhoz, hogy ő és az általa vezetett izraeliták elmenekülhessenek Egyiptomból.

A valóságban a számítógépes modellezés azt mutatja, hogy egy erős, 100 km/h szél a megfelelő irányból fújva, képes egy 5 kilométeres csatornát megnyitni a vízen. És ahogy a szél lecsendesedik, a víz cunami sebességével ömlött volna vissza, hogy elnyelje az őket üldöző egyiptomiakat.

Carl Drews, a Nemzeti Légkörkutatási Központ oceanográfusa a MailOnline-nak elmondta: "A Vörös-tengeren való átkelés egy természetfeletti jelenség, amely természetes összetevőket is tartalmaz – a csoda az időzítésben van."

Hol kelhetett át Mózes a Vörös-tengeren?

A Biblia szerint Mózes a hét egyiptomi csapás után kivezette az izraelitákat a pusztába, hogy megkeressék az ígéret földjét.

A menekülő zsidók azonban hamarosan csapdába estek: hátuk mögött a fáraó előrenyomuló csapatai, előttük pedig a Vörös-tenger végtelen tömege között. Egy éjszakányi várakozás után azonban Mózes kinyújtotta a kezét, és a tenger szétvált, száraz csatornát hozva létre, amelynek mindkét oldalát vízfalak alkották.

A Biblia leírásaiból kiindulva ez az átkelés az Akabai-öbölnél történt, amely a Vörös-tenger egyik legszélesebb és legmélyebb szakasza.

Ez a víztömeg a legszélesebb pontján 25 km átmérőjű, átlagosan 900 méter mély, maximális mélysége pedig közel 1850 méter. Mély, szabálytalan medrével ezen a vidéken gyalogosan átkelni még isteni erő segítségével is szinte lehetetlen lenne.

Noha egy ekkora víztömeg szétválasztása valóban csodálatos lenne, a modern régészeti kutatások azonban más helyet sugallnak. Ha Mózes valóban átkelt a modern Vörös-tenger egy részén, akkor feltehetőleg a Szuezi-öbölnél tette volna meg. Ez a hosszú, keskeny víztest alkotja a Vörös-tenger északnyugati ágát, amely elválasztja Egyiptom nyugati részét, keleten a Sínai-félszigettől. Ennél is fontosabb, hogy a Szuezi-öböl átlagosan mindössze 20-30 méter mély, és viszonylag lapos a medre – így egy átkelés sokkal valószínűbb lenne itt.

Napóleon és a Szuezi-öböl

Valójában a Szuezi-öblön száraz lábbal való átkelés nemcsak hihető, hanem korábban is előfordult már a történelem során. A Vörös-tenger északi vége közelében az erős apály rendszeresen teljesen szabaddá teszi a tengerfenék egyes szakaszait. 1789-ben Bonaparte Napóleon egy kis csoport katonát vezetett át lóháton a Szuezi-öböl egy szakaszán apály idején. Louis-Antoine Fauvelet de Bourrienne, Napóleon magántitkára ezt írta: "28-án reggel száraz lábbal keltünk át a Vörös-tengeren." Azonban, akárcsak a fáraó csapatait, Napóleon embereit is majdnem elsodorta, amikor a több mint 3 méter magasságot elérő árapály hirtelen visszasöpört a csatornába.

Dr. Bruce Parker, az Országos Óceán- és Légkörkutató Igazgatóság korábbi vezető tudósa szerint Mózes az árapályról szerzett tudását használhatta, hogy elmeneküljön a fáraó elől. Dr. Parker a Wall Street Journalban megjelent cikkében ezt írta : „Mózes korai éveiben a közeli vidéken élt, és tudta, hol kelnek át a karavánok a Vörös-tengeren apály idején. 

Hogyan magyarázhatja a tudomány a Biblia beszámolóját?

Azonban nem lehet csak az árapályt nézni, miközben figyelmen kívül hagyjuk a bibliai leírás egy másik döntő részletét. A Biblia ugyanis megjegyzi: „az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtotta a vizet, és szárazzá tette a tengert, és kétfelé váltak a vizek.” Egyes tudósok szerint az erős szél említése kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogyan kelt át Mózes valójában a Vörös-tengeren. Épp úgy, ahogy egy csésze kávé fújásakor a felszín közeli folyadék a csésze túlsó oldalára sodródik, az erős szél is képes nagy víztömegeket mozgatni. Nathan Paldor professzor, a Jeruzsálemi Héber Egyetem óceánkutatója a MailOnline-nak elmondta: "Amikor az Öböl fejétől erős szél fúj dél felé körülbelül egy napig, a víz a tenger felé tolódik, így szabaddá válik a meder." Paldor professzor számításai azt sugallják, hogy egy 65 és 70 kilométer/órás sebességű északnyugati szél nyithatott utat az izraeliták számára.

Egy ilyen, egész éjszakán át fújó szél akár több mint másfél kilométerre is visszaszoríthatta a vizeket, körülbelül három méterrel csökkenthette a tengerszintet, és lehetővé tette az izraeliták számára, hogy átkeljenek az általában víz alatt lévő medren.

Valóban átkeltek az izraeliták a Vörös-tengeren? 

Ennek az elméletnek az egyik fő kritikája azonban az, hogy a Biblia meghatározza, hogy a szél keletről fúj, míg ezek a számítások északnyugati szelet határoznak meg. Eredeti kutatási cikkében Paldor professzor azt állítja, hogy az eredeti héber leírás „Rauch kadim”, ami északkeleti vagy délkeleti irányt is jelenthet. De ha pontosan össze akarjuk állítani a bibliai beszámoló részleteit, és fenntartjuk, hogy a szél valóban keletről fújt, akkor más elméletre lesz szükségünk.

Carl Drews szerint az egyetlen elfogadható magyarázat az, hogy az átkelés valójában a Nílus-deltában történt, a Tannis-tó mellett. Ez a lagúna a mai Manzala-tó közelében volt, ahol a Nílus pelusiumi ága a tengerbe ért. Az egyik legmeggyőzőbb ok arra, hogy ezt feltételezzük az igazi átkelőhelynek, az, hogy megfelel annak, amit sokan a héber Biblia helyes fordításának tekintenek.

Héberül azt írják, hogy a zsidók átkelnek a „yam suf”-on, amelyet bár hagyományosan „Vörös”-tengernek fordítanak, valójában „Nádas”-tengernek kellene fordítani. Vagyis, ezt a Nílus-delta sós vizében sűrűn növekvő nádra való utalásnak tekintik. Drews modellezése pedig azt mutatja, hogy a Tannis-tavat egy erős keleti szél fújhatta ki.

„Az óceánmodellezés és egy 1882-es jelentés azt igazolja, hogy a Nílus keleti deltája felett fújó erős szél két méternyi vizet fúj el, miközben ideiglenesen szárazföldet szabadít fel” – mondja Drews.

A PLOS One-ban megjelent cikkében Drews történelmi feljegyzéseket és geológiai bizonyítékokat használt fel ahhoz, hogy újraalkossa, milyen lehetett a Tannis-tó a bibliai időkben. Aztán számítógépes szimulációkkal igazolta, hogy egy 100 km/h-val fújó szélvihar nyolc órán keresztül elegendő lenne ahhoz, hogy a Tannis-tó vizét visszaszorítsa a Nílus pelusiumi ágába.

Drews arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tannis-tó szerkezete „hidraulikus mechanizmust biztosított a víz szétválásához”, lehetővé téve, hogy bal és jobb oldalon, mintegy „falként” tornyosuljon a középen áthaladó izraeliták körül, ahogy a Biblia is leírja. Ahogy a víz felfelé nyomult a Níluson, kettévált a félsziget körül, és egy 5 kilométer széles szárazföldi hidat hozott létre, amely négy órán keresztül nyitva maradt. Ez pedig lehetővé tette volna az izraeliták számára, hogy megtehessék a 3-4 kilométeres utat az egyiptomi Sethrum-félszigettől a túloldalon lévő Kedua néven ismert területig. Bár Drews azt mondja, hogy négy órán át gyalogolni egy 100 km/h-s szélviharban nem lenne túl szórakoztató, de ez még azon a határon belül van, amelyben egy csoport felnőtt és gyerek átsétálhatott.

Lehet más magyarázat is?

A Vörös-tengernél való átkelőhely egy másik népszerű elmélete az, hogy a vizek egy cunami miatt húzódhattak vissza. Amikor egy földrengés szökőárt vált ki, a közeledő hullám elhúzza a vizet a parttól, és úgy tűnik, hogy a dagály a szokásosnál több száz méterrel távolabb fut ki. Elméletileg egy szökőár képes a Vörös-tengeren egy rövid, száraz földdarabot létrehozni, hogy aztán hatalmas hullámként robbanjon vissza, elsöpörve a fáraó csapatait. Ridley Scott ezt használta tudományos alapként „Exodus: Istenek és Királyok” című filmjében az átkelés bemutatásához.

Drews azonban fenntartja, hogy ez a magyarázat nem egyezik a bibliai leírással. „A szökőárokról szóló modern jelentések azt mutatják, hogy a hullám be- és kifutása kevesebb, mint egy óra. Ez a hullámperiódus így nem egyezne a 2Mózes 14. fejezetének narratívájával, amely azt jelzi, hogy Mózesnek és az izraelitáknak több órájuk volt az átkelésre." Ezenkívül a szökőár nem hozna létre egy csatornát a tengeren keresztül, amelynek mindkét oldalán vízfal lenne. Tehát, ha meg akarjuk magyarázni a természeti jelenségek bibliai leírását, a cunami nem illik bele.

A bibliai beszámoló legjobb magyarázata tehát az, hogy Mózes egy erős viharban vezette át az izraelitákat a Nílus-deltán, miután a szél egy szárazföldi hidat képezett a tengerben. Bár ez természetes magyarázatot adhat a bibliai történetre, Drews nem tartja kevésbé csodálatosnak. Mint mondja: „Személy szerint evangélikus vagyok, aki mindig is úgy gondolta, hogy a hitnek és a tudománynak összhangban kell és lehet is lennie egymással. A 2Mózes 14. szerint Mózes előzetes jelet kapott Istentől, hogy egy bizonyos időpontban egy bizonyos helyen álljon, nyújtsa ki a kezét, és a megfelelő időben várja a szabadulást. Igaz és helyénvaló, hogy egy tudós ennek a narratívának a természetes összetevőit is tanulmányozza."

Az alábbi dokumentumfilmből még többet tudhatsz meg a Vörös-tenger szétválasztásáról:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: