Micsoda a 3I/ATLAS, ez a rejtélyes objektum, amilyennel korábban csupán két alkalommal találkoztunk? És valóban olyan egyedülálló, mint hisszük, vagy pedig hírnök?

Nyár óta tartja izgalomban nem csak a tudóstársadalmat, de a magánembereket is a 3I/ATLAS névre keresztelt objektum. Ekkor fedezte fel a NASA, azaz viszonylag későn, és ettől a pillanattól kezdve tartják szemmel és gyártanak újabb és újabb elméleteket. Van, aki szerint egy idegen civilizáció küldötte, egy űrhajó – még a Harvard Egyetem egyik nagynevű professzora, Avi Loeb is ezt a véleményt osztja –, más úgy véli, több milliárd éves űrszikla, egy meteor, melynek a szerkezete az utazása során teljesen megváltozott a kozmikus sugárzásoknak köszönhetően az idő során, megint más szerint közönséges üstökös, még akkor is, ha látszólag igen furán viselkedik.
Annyi bizonyos: a 3I/ATLAS mindössze a harmadik objektum, ami a Naprenszerünkön kívülről érkezett hozzánk. Hatalmas sebességgel halad, várhatóan december 19-én kerül a legközelebb a Földhöz, majd ugyanolyan gyorsan távozik is, ahogy jött.
Vannak, akik szerint még ha nem is látunk idegen civilizációt a különleges objektum mögé, akkor is fel kell készülnünk arra, hogy nem egyedi, elszigetelt jelenségről van szó. Elgondolkodtató ugyanis, hogy eddig összesen három objektumról tudunk, ami a Naprendszerünkön kívülről jött – a 3I/ATLAS a harmadik –, ugyanakkor mindhárom az utóbbi években.
Az első, az 1I/ʻOumuamua 2017-ben, a 2I/Borisov pedig 2019-ben érkezett. Az egyiket mindössze 80, a másikat 964 napon keresztül figyelték meg. Ez a pár év kozmikus viszonylatban szinte semmi: mondhatni egyszerre érkeztek mindhárman úgy, hogy előtte (talán évmilliókon keresztül) semmi. Lehet, hogy nem véletlen egybeesés? Lehet, hogy valamilyen kozmikus eseményt jeleznek, egy másik naprendszerből származó, nagyobb törmelékhalmaz előfutárai lennének? Egy elpusztult világ maradványai, melyek átrobognak a mi naprendszerünkön?
Bármi is legyen az igazság, jól mutatja, mennyire kicsik is vagyunk egy hatalmas és kaotikus univerzumban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.