A pápa hadat üzent az őrült AI-chatbotoknak. XIV. Leó pápa arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia akadályozhatja a fiatalok értelmi, idegrendszeri és lelki fejlődését.
A figyelmeztetést egy, az AI-ról és etikáról szóló konferencián adta ki, amelynek egy része épp a Vatikánban zajlott, ez is jelzi, mennyire komolyan veszi az új technológiát és annak lehetséges hatását az emberiségre. Az új egyházfő kijelentette, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztését kizárólag az emberi méltóság védelmének felsőbbrendű etikai szempontja szerint szabad végezni, tiszteletben tartva a világ sokféleségét.
Leó, akit májusban választottak meg Ferenc pápa halála után, a mesterséges intelligenciát az emberiséget fenyegető egyik legsúlyosabb veszélynek nevezte. Állítása szerint az mesterséges intelligencia veszélyezteti az emberi méltóságot, az igazságosságot és a munkához való jogot.
Mindannyian aggódunk a gyerekekért és fiatalokért, valamint az mesterséges intelligencia használatának lehetséges következményeiért az ő értelmi és idegrendszeri fejlődésükre. A társadalom jóléte attól függ, hogy lehetőséget adunk-e nekik Isten adta képességeik kibontakoztatására. A valódi bölcsesség végső soron nem az adatok mennyiségén múlik, hanem azon, hogy felismerjük az élet valódi értelmét
- mondta beszédében az egyházfő.
Aggodalmát az AI-val kapcsolatban elődjére, XIII. Leó pápára is visszavezette, aki a 19. századi ipari forradalom idején szolgált, és elsőként állt ki a munkások jogaiért és méltóságuk védelméért.
Ferenc pápa még halála előtt, áprilisban szintén egyre hangosabban figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire, és egy nemzetközi egyezmény megkötését sürgette a technológia szabályozására. Úgy gondolta, hogy a politikusoknak kell vezető szerepet vállalniuk abban, hogy a mesterséges intelligencia emberközpontú maradjon, különösen a fegyverek vagy más, kevésbé halálos eszközök használatára vonatkozó döntések esetében, melyeknek mindig emberek kezében kell maradniuk, nem gépekében - írta a Daily Star.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.