
A szakítás utáni gyász nem egy egyszerű folyamat, és sokszor még akkor is váratlanul jönnek az érzések, amikor azt hinnénk, már túl vagyunk a nehezén. De vajon milyen fázisokon megyünk keresztül, és hogyan lehet ebből egészségesen kikeveredni? Olvass tovább!
Mindannyian ismerjük azt a szívszorító érzést – akár te szakítasz, akár veled szakítanak, mikor a „mi” egyszer csak eltűnik a múlt homályában. A szakítás utáni gyász nem egy villámgyors TikTok-trend, hanem egy göröngyös, hullámzó utazás, ahol néha úgy érezzük, mintha egy körhintán ragadtunk volna, és próbálnánk megfejteni, hogy egyáltalán mi történt velünk.
A szakítás után 5 jól ismert érzelmi fázison megyünk keresztül – még akkor is, ha nem mindig szépen sorban.
Amikor először elhangzik a szakítás híre, az agyunk mintha megfagyna. „Ez nem történhet meg velem!” – gondoljuk, és reméljük, hogy csak valami rossz tréfa az egész. Ez a tagadás fázisa, amikor még nem vagyunk képesek szembenézni a valósággal, mert az túl fájdalmas.
Ez az állapot egyfajta önvédelem – az agyunk pihenteti magát, amíg meg nem érkezik az erő, hogy feldolgozza az elvesztést.
Aztán jön a düh, amit néha mi magunk sem értünk. Haragszunk az exünkre, haragszunk magunkra, a körülményekre, és akár az egész világra. „Miért pont velem történt ez?!” – kérdezzük folyton. Ez a düh az egyik legemberibb érzés, még akkor is, ha néha nem könnyű kontrollálni.
Ilyenkor sokan a barátokhoz fordulnak, vagy éppen a naplójukhoz, hogy kiírják magukból a mérgüket. Ne szégyelljük ezt az időszakot, mert ez is a gyász része.
Sokan beleesünk abba a csapdába, hogy újra és újra visszakívánjuk azt, ami már nincs. „Ha még egyszer beszélnénk, talán minden más lenne.” Az alkudozás fázisa ez, amikor a remény még nem halt meg teljesen, és keressük a megoldást a megoldhatatlanra.
Bár ez a szakasz gyakran frusztráló, mégis fontos lépés: ekkor kezdjük el lassan felmérni, mit is vesztettünk, és milyen lenne nélküle az életünk.
Ez az a pont, amikor a bánat megüli a lelkünket. Minden szín szürkévé válik, és a hétköznapi dolgok is nehezen mennek. Nem ritka, hogy ekkor úgy érezzük, örökre ebben a sötét lyukban ragadtunk.
Fontos ilyenkor, hogy ne zárkózzunk be teljesen. Egy séta, egy beszélgetés, vagy akár egy kis önmagunkra fordított figyelem csodákra képes. Az elfogadás még messze van, de a gyógyulás már elkezdődött.
Egyszer csak eljön a pillanat, amikor a múlt már nem gyötör, hanem csak egy történet a múltból. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a szakítást, és olyan lesz mintha sosem történt volna meg, hanem azt, hogy újra tudunk tervezni, újra tudunk álmodni.
Ilyenkor szép lassan visszatér az életkedv, a mosoly, és megjelennek az új célok. Megtanuljuk, hogy a szakítás nem a vég, hanem egy új fejezet kezdete.
Az egyik legfontosabb, amit meg kell értenünk, hogy a szakítás utáni gyász nem egy verseny. Ne hasonlítsuk össze magunkat másokkal, ne hajszoljuk a gyors gyógyulást. Mindenkinek megvan a saját tempója, és ez így van rendjén.
Ezeket a gyász szakaszokat eredetileg halálesetek kapcsán figyelték meg és írták le, de kiderült, hogy a szakítás utáni lelkiállapotra, érzelmekre is jól illenek. Ilyenkor azonban nem mindig ugyanabban a sorrendben jelennek meg, és könnyen előfordul, hogy egy-egy szakasz újra visszatér.
Ha még mindig ott motoszkál benned a kérdés, hogyan is lépj túl, ne félj beszélni róla. Barátok, család, vagy akár egy szakember – mindenkinek jár a támogatás.
Alábbi cikkeinket se hagyd ki:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.