3 tipp: így ellenőrizheted, hogy ehető-e még a darált hús

étel
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 30. 12:30
Ételmérgezést okozhat, ha romlott darált húst eszel.
LA

A darált marhahúst sokféleképpen el lehet készíteni, ezért sokak kedvence. Ám nem árt vigyázni vele, hiszen könnyen megromolhat. Azt, hogy miből tudhatod, hogy még el szabad-e fogyasztani vagy inkább ki kell dobni, a mindmegette.hu árulta el.

Fotó: Pixabay

1. Szín

A darált marhahús színe nem mindig árulkodó. A hús ugyanis gazdag egy mioglobin nevű pigmentben, amely felelős a vas és az oxigén szállításáért az izmokba. Ha ez a pigment ha levegővel érintkezik, élénkpirosra vált. Ha a szép, piros felső réteg alatti húshoz nem jut oxigén, az alsó rész szürkéssé válhat. Ez a folyamat minden olyan marhahús esetében végbemegy, amelyet a fagyasztóban tárolunk. Mindezek ellenére az ilyen hús fogyasztása teljesen biztonságos, a színe csupán azt jelzi, hogy lefagyasztottuk. Ha viszont a marhahús felső rétege szürkés vagy barna, akkor inkább dobjuk ki a húst. Akkor is kukázzuk ki, ha penészfoltok jelennek meg: ekkor a hús fehéres, kékes színű.

2. Szag

A friss darált hús illata semleges, enyhe vasaromával. Enyhén savanykás szaga lesz, ha közeledik a lejárati dátum – ekkor még felhasználható a hús. Ha már érezni a bomló fehérje jellegzetes, rothadó szagát, semmiképpen ne fogyasszuk el!

3. Textúra

A darált marhahús legnagyobb kockázati tényezője a szalmonella és az E. coli. Ezek a baktériumok nem befolyásolják a hús színét és a szagát sem, ezért fontos, hogy megtapogassuk a húst. A friss darált marhahús kemény, és ha az ujjaink között összenyomjuk, szépen szétomlik. A romlott hús nyálkás és ragacsos, nem fog könnyen összetörni.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.