Édesség

Vége a függőségnek: Így csillapíthatod a cukor iránti vágyad

2022. február 17. csütörtök 10:30

Nem a csoki az egyedüli megoldás.

Forrás: Pexels

Gyakran előfordul, hogy hirtelen az emberre tör a sós vagy az édes ételek iránti vágy. Ezeket jó esetben könnyen csillapítani is tudjuk, még jobb esetben pedig egészséges fogásokkal tesszük ezt. Van úgy azonban, hogy annyira erős az érzés, hogy azt csak csokival, cukorkával vagy valamilyen édességgel vagyunk képesek kielégíteni, miután azok sokkal intenzívebb ízzel bírnak. Ez a szokás erős függőséghez vezethet, ami pedig egy nagyon egészségtelen életmódot eredményezhet:

már csak azért is, mert a zöldségek és a gyümölcsök íze lassan nem lesz elég jó.

Az ilyen szokások módosításának egyik hatékony módja az ízlelés fokozatos megváltoztatása az étel minőségére összpontosítva. Egyeseknek néhány nap, másoknak hosszabb időbe telhet, de lassan mindenki megérzi majd, hogy jobb íze van a zöldségeknek és a gyümölcsöknek. A cukrot teljes mértékben gyümölcsökre cserélők között több olyan esetet is ismerünk, akik azt állították, hogy a gyümölcs teljes mértékben helyettesíti a desszertet – mondta Lon Ben-Asher dietetikus, táplálkozásszakértő.

Hozzátette: a gyümölcsökkel való helyettesítés az egészségfaktor mellett a függőség szempontjából is lényegesen hatásos:

Még soha senki sem vált cukorfüggővé a gyümölcsfogyasztás mellett.

A legjobb alternatívák

A szakember szerint az összes gyümölcs kiválóan képes kiváltani az édesség iránti vágyunkat. A legjobbak mégis a bogyós gyümölcsök, miután rosttartalmuknak köszönhetően azok táplálnak a legmegfelelőbben.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb dízelbotrány robbanhat ki Európában, ezek az autógyártók is trükközhettek

borsonline.hu

Súlyos kijelentés: ennyi ideje van hátra a nagybeteg Putyinnak?

borsonline.hu

Most közölték a meteorológusok: Nem várt fordulatot vesz az időjárás

mandiner.hu

Rossz hír a Nyugatnak: Putyin nyersanyagcsapdát állíthat fel a fél világnak

ripost.hu

Erről a 3 csillagjegyről azonnal megérzik a férfiak, hogy milyen forró szerető

mandiner.hu

Nógrádi György: Ha ez a háború folytatódik, vége a világnak

origo.hu

Az autóban felejtette a fiát, majd fejbe lőtte magát az apa

mindmegette.hu

Fogyássztori: így dobott le 25 kilót terhessége után Kitti

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

borsonline.hu

„Az egész ház tiszta vér lett, három napig takarítottam” – otthon született meg a magyar énekes gyereke

borsonline.hu

Együtt erőszakolt meg egy 17 éves lányt az ismert színész és zenész

borsonline.hu

Szinte a vírusnál is fertőzőbb ez az új játék!

További cikkek

Kvíz

Korhatáros kvíz: Szexjáték vagy kutyajáték van a képen? – 18+

Ezo

Ez a csillagjegy minden apróságon képes megsértődni