Kerttrendek: hódít a pozsgás és a balkon

Kerttrendek: hódít a pozsgás és a balkon

kert
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 31. 05:00
Év elején a nemzetközi kertészeti szaksajtóban is sorra jelennek meg az előrejelzések az idei „kerti divatot” illetően. A jóslatokból szemezgettünk – mindenki válogasson kedvére!
Bors

Függőleges kertészkedés 

A nagy telkek, kiterjedt gyümölcsösök és az egész embert kívánó gazdag veteményesek, háztáji gazdaságok eltűnőben vannak, a kertészkedés kezd eltolódni a kisebb méretű területek felé. Egyre gyakoribbak a kisefejezetten kis méretű kertek – nemcsak a díszkertek, hanem a veteményesek is –, emellett hódít a balkonkertészkedés is.

Ez hívta életre az igényt, hogy kihasználhassuk a szűkös helyet, amely nem ad lehetőséget másra, mint a felfelé terjeszkedésre. Az úgynevezett növényfalak, a falra vagy támasztékra felfuttatható növények, a különleges támrendszerek és virágtartók mind-mind segítenek ebben. A határ (kis túlzással) csak a csillagos ég! 

Vissza az alapokhoz!  

Brit statisztikák szerint egyre többen nem birtokolnak, hanem bérelnek házat vagy kertkapcsolatos lakást, ők pedig 40-57 százalékkal kevesebb időt töltenek a kertjükben, mint azok, akiknek saját tulajdonú kertjük van. Emellett a fiatalabb generációban egyre kevesebben vannak, akik hoztak magukkal otthonról kerti alapismereteket, azaz nagyon sokan mindenféle ismeret sé tapasztalat nélkül vágnak bele kertjük kialakításába. A fentiek növelik a keresletet az igénytelen, könnyen gondozható, mégis esztétikus növények iránt.  

Időjárásálló növények 

Tetszik vagy nem, a klímánk változóban van: egyre szélsőségesebb és szárazabb az időjárás, ami hosszú távon megváltoztatja a sikeresen termeszthető, nevelhető növények körét. Felértékelődnek a strapabíró, szárazságtűrő fajok, valamint – mivel a klímaváltozás következtében új kártevők is megjelennek – sarkalatos pont lesz a velük szembeni ellenállóképesség is. 

Városi kertészkedés

Ami korábban kötelesség volt, mára sokak számára szenvedéllyé, hobbivá, az önmegvalósítás terepévé vált. A kertészkedés ugyanúgy reneszánszát éli, mint a sütés-főzés, a gasztronómia. Trendi huszonévesek büszkélkednek virágzó kertjükkel az interneten, üzletasszonyok dicsekednek saját termesztésű paradicsomukkal vagy a kertben termett gyümölcsükből készült lekvárral.

A lelkes növénybarátok a városokban is megtalálják a módját a kertészkedésnek: várhatóan egyre több közösségi kert alakul, bezöldülnek a teraszok, sőt, akár a társasházak belső udvarai is.    

Pozsgásmánia

A karakteres és különleges pozsgások, amelyek korábban szinte csak a sziklakertekben voltak jelen, az utóbbi időben hihetetlen népszerűségre tettek szert: ott vannak a minimalista lakásokban, a buja kertekben, a vágottvirág-csokrokban.

Nagy előnyük, hogy megfelelnek a mai kor követelményeinek, hiszen nagyon igénytelenek, gondozást alig igényelnek, kicsi a helyigényük, és jól alkalmazkodnak az egyre szárazabbá váló időjáráshoz. A pozsgások, például az egyre újabb kövirózsa- és varjúháj-változatok húsos leveleikkel elvarázsolják a kertészeket, és olyan különleges feladatoknak is megfelelnek, mint például függőleges ágyások megtöltése.

* * *

Lakás és kert magazin a keddi Borsban - keresse az újságárusnál!

Olvasson kényelmesen: fizessen elő a Borsra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.