Az egész országot megrázta a hír ezen a májusi napon. Meghalt Scherer Péter színész, szinkronszínész, akit olyan legendás magyar filmekben láthattunk, mint az Argo, a Magyar vándor vagy a Kontroll. Színházi és filmes szerepei mellett szinkronszínészként is feledhetetlenné tette számunkra Sacha Baron Cohent vagy Zach Galifianakist, de Steve Carell magyar hangját is ő kölcsönözte a nagysikerű Gru animációs mesében.

A szinkronszínészet különleges tudomány, a szakmai tudás elsajátítása mellett pedig az sem hátrány, ha az embernek különleges orgánuma van. Scherer Péter mind adottságai alapján, mind szakmailag a szinkronmesterség egyik legkiválóbb művelője volt. Egészen biztos, hogy a 64 évesen elhunyt színész hangja most is a fülünkbe cseng, bármikor fel tudjuk idézni különleges, rekedtes orgánumát.
Zach Galifianakis amerikai színész hangját először a Lázongó ifjúság című filmben kölcsönözte. Bár a színész mindössze 4 percet szerepel a filmben, innentől kezdve Scherer Péter hangja örökre összefonódott a kimondhatatlan nevű Zach Galifianakisszel. Még ugyanebben az évben, 2009-ben került a mozikba az első Másnaposok film, melyben a négyfős baráti társaság legfurább tagját, Allant alakította a színész, Scherer Péter pedig folytatta a szinkronmunkát. A későbbi Másnaposok 2. és 3. filmekben is ő szólaltatta meg.

Sacha Baron Cohen a Borat című filmmel írta be magát örökre a filmtörténetbe, vele együtt pedig Scherer Péter szinkronhangja is, aki később a második részben is megszólaltatta a brit komikust. Nem volt könnyű dolga, főként a Borat-filmekkel, hiszen Sacha Baron Cohen karaktere, Borat, egy kazah származású újságíró, így Scherernek nemcsak a furcsa hanghordozást, de a magyarosított kazah akcentust is létre kellett hoznia. A végeredményt tekintve derekasan helytállt a szerepben és fogyaszthatóvá tette az áldokumentumfilm bizarr humorát, még a legszkeptikusabb nézők számára is.

A Gru-filmek a sárga kis Minyonokkal hatalmasat robbantak anno, amikor 2010-ben megérkezett a mozikba az első rész. Gru, a kissé szerencsétlen tolvaj Steve Carell hangján szólalt meg a tengerentúlon, a hazai gyerekeknek pedig Scherer Péter tette szerethetővé a jószívű gonosztevőt, aki az első filmben megpróbálta ellopni a Holdat. A Gru valóságos univerzummá nőtte ki magát, napjainkig összesen 6 film készült, Scherer pedig végig kitartott Gru karaktere mellett.

A Kuflik magyar mesesorozat volt a színész munkásságának talán legnagyobb szinkronos kihívása. Az Egy kupac kufli című magyar rajzfilm rendezője, M. Tóth Géza azt nyilatkozta, úgy szerették volna, ha a hang olyan hatást kelt, mintha egy apuka mesélne otthon a gyermekeinek, ezért döntöttek úgy, hogy Scherer Péter egyedül kölcsönzi a hangját a mese összes szereplőjének. Scherer Péter ugyanis egy filmben képes legalább 30 különböző hangon megszólalni, sőt, a film kedvéért még rappelni is megtanult, így a főcímdalt is neki köszönhetjük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.