
Vasárnap este egy hihetetlen fináléval ért véget az Exatlon Hungary 2026-os évada, ahol végül Koplányi Gábor és Szabó Réka emelhették magasba a győztesenek járó trófeát. Persze az elismerés nem csak nekik jár, hiszen minden versenyző nagyon komolyan vette a játékot, és rengeteg fizikai és mentális nehézségen mentek keresztül, bármeddig is jutottak el. Éppen ezért most összegyűjtöttük, a legizgalmasabb vagy éppen legszívszorítóbb pillanatokat az idei évadból, mutatjuk is.

Míg sokak szerint a Kihívók Koplányi Gáborának győzelme borítékolható volt, addig az Exatlon Szabó Rékája nem nyújtott ennyire kiegyensúlyozott teljesítményt. A csinos óvónő ugyanis az első hetekben nem találta igazán a helyét, és pontokat sem tudott hozni a csapatának, ami nem csak őt, de a többieket is igencsak rosszul érintette. A kékek végül fel is hozták Réka hibáit, aki ennek hatására teljesen összeomlott és a kamerák előtt sírta el magát. Végül azonban, ahogy ellenfele Ekler Luca is megemlítette, ebből is talpra tudott állni, sőt az Exatlon női győztesének címéig menetelt.

Persze az elmúlt hetekben nem Réka volt az egyetlen, akinél eltört a mécses, ugyanis a Bajnokok Bacskai Balázsa is szívszorító pillanatokat élt át, amikor a kamerák előtt sírva vallott arról, hogy mennyire hiányzik nekik a családja. A sportolót annyira megviselte, hogy nem kaphatta meg szerettei videóüzenetét, hogy nem tudott igazán teljesíteni és végül még azon a héten ki is esett a versenyből. De a kék csapat is élt át nehéz pillanatokat, ugyanis Nagy Dani öccse, Nagy Benedek is Kihívóként küzdött csaknem a döntő hétig, ám éppen előtte alulmaradt a párbajban. Csapattársai viszont annyira megszerették őt, hogy mindannyian zokogva búcsúztatták.
Az Exatlon 2026-os évadánák második helyezett női versenyzője, a Bajnokok Ekler Lucája úgy vágott bele a versenybe, hogy tisztában volt vele, mivel még ma is aktív paralimpikon, ezért bármikor kérhetnek tőle doppingtesztet. Ez pedig be is következett, a doppingellenőrök egyenesen a Dominikai Köztársaságig utaztak, hogy megbizonyosodjanak róla, Luca nem él teljesítményfokozó szerekkel. Természetesen a teszten át is ment, így folytatódhatott a forgatás, számára pedig a döntőig tartó elképesztő menetelés, ami természetesen szintén tartogatott néhány igazán váratlan fordulatot. A galériánkra kattintva megnézhetitek a többi izgalmas, vagy éppen ijesztő jelenetet is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.