Guy Ritchie egykori kedvence úgy tűnik, ráérzett ezekre a szakmás című filmekre, ugyanis az elmúlt években Jason Stathamnek olyan alkotási rúgták be páros lábbal a moziajtókat mint A méhész, A megmentő és A melós. Utóbbi ráadásul alig egy évvel premier után már streamingen, azon belül HBO Maxon is debütált végre, és rögtön mindenki rá is cuppant.

Ahogy A melós címében is szerepel, Jason Statham figurája, Levon Cade egy egyszerű kétkezi munkás, aki azonban sötét titkot takargat, hiszen egykor a terrorelhárítás keményfiújaként kereste kenyerét, és ezt az életet cserélte hagyta ott, hogy az AK47-est kalapácsra és talicskára cserélje le. Ám még egy utolsó alkalomra sikerül benne gombnyomásra aktiválni a két lábon járó kaszabológépet, mikor is mikor is jelenlegi kenyéradójának a lánya bajba kerül és nyoma vész. Ekkor Statham igazságosztója kénytelen visszatérni régi szakmájához, hogy szembeszálljon a kőkemény alvilággal. Levon közel két órán át kíméletlenül rendet vágj az emberkereskedők, valamint rendkívül eredeti módon az orosz maffia berkein belül, és megmenti a lányt. Hoppá, elnézést a spoilerért…

Az Elrabolva vagy A védelmező-filmekből tagadhatatlanul merítkező A melós tehát nem váltja meg a világot és saját zsáneréből sem szeretne kitűnni, de ez így is van rendjén. Az egyébként az új Rambo-filmhez is asszisztáló Sylvester Stallone által írt forgatókönyv szinte minden eleme, így mind a karakterek és a sztori is faék egyszerűségre vannak lecsupaszítva, de ezáltal végig könnyen követhető és teljesen kikapcsolja a nézőt. Talán épp ezért nem véletlen, hogy A melós már a moziban is igen kelendő volt. 40 millió dolláros költségvetésének több mint a dupláját termelte vissza tavaly a kasszáknál, és most a streamingen is megállja a helyét, jelenleg is ez számít a legnézettebbnek az HBO Max-filmek között.

Úgy tűnik, Jason Statham nem is szeretne megválni az egyszavas címeitől, maximum egy kettest biggyesztene mögéjük. A melóshoz noha még nem készül folytatás, egy másik, korábban említett filmhez viszont igen. Mi több, A méhész 2. részén már az utolsó simításokat végzik jelenleg, de nem ez a legelvetemültebb projekt, amin Statham jelenleg dolgozik.
Úton van ugyanis egy Jason Statham ellopta a motorom című akcióvígjáték is, amiben ki más alakíthatná a címszereplő tolvajt mint maga Jason Statham? Bár a cím igen rejtelmes, egy dolog szinte biztos: az akció mellett öniróniából sem lesz hiány, ami pedig nagyon jól áll Stahtamnek, ahogy azt már A kémből is megtanultuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.