Ami a csövön kifér! A Super Mario Galaxis: A film pont azt nyújtja, amit a rajongók vártak — Kritika

Szeretném az elején leszögezni, hogy már gyerekkorom óta rajongója vagyok a Super Mario-játékok világának. A filmet teljesen más szemmel fogja nézni valaki, akinek az életében harminc éve jelen vannak az overálos vízvezeték-szerelők és megint csak máshogy látja majd, akinek az életéből eddig kimaradt, vagy akár csak az első filmet látta még 2023-ban. A kritikámban olyan rálátást szeretnék átadni, ahol mindkét szemlélet érvényességét igyekszem figyelembe venni. A Rotten Tomatoes portálon az első epizód szakmai szempontok alapján jelentősen alulmaradt, de a rajongók imádták és várhatóan ugyanez a megosztottság lesz jellemző a Super Mario Galaxis: A filmre is.

A Super Mario Galaxis: A film pontosan az, amire a rajongók vártak

A történet az első film cselekményét folytatja, nyomokban kiegészítve a Super Mario Galaxy videójáték eseményeivel. A Főteki (Jack Black) fia, Bowser Jr. (Benny Safdie) elrabolja Rosalinát, (Brie Larson) az univerzum legerőteljesebb hercegnőjét és a célja, hogy kiszabadítsa a gonosz apját Peach hercegnő (Anya-Taylor Joy) börtönéből és együtt elpusztítsák a galaxist. Nos, Mariónak (Chris Pratt) és Luiginak (Charlie Day) is van ehhez néhány szava, felülkerekednek és újra harcba szállnak a gonosz erőkkel szemben.

Tényleg azt nyújtja, amit várni lehetett 

A filmet nézve kicsit olyan érzésünk lehet, mintha a 2018-as Ready Player One-t néznénk. A világ a múltkorinál is jobban tele van zsúfolva videójátékos utalásokkal, melyhez nyilván elég sok alapjuk van Mario karakterének 1981-es debütálása óta — ugyebár ez volt a Donkey Kong, ahol Mario neve még Jumpmanként volt feltüntetve. 

A különböző karakterek megjelenése, humorba bevonása és úgy általában élettel megtelítése nagyon hálás dolognak bizonyul és ezt a gyerekeken kívül azok fogják legjobban átérezni, akik a Super Mario-franchise fénykorában játszottak ezekkel a címekkel, tehát a nyolcvanas-kilencvenes években. Külön jópofák voltak a Nintendo más címeire való utalások, mint a StarFox és más, ami már spoiler lenne. Az kicsit kár, hogy a Donald Glover-féle Yoshi nem kapott nagyobb szerepet. Stáblista utáni utalás egy következő filmre ,az itt is volt és a Nintendót ismerve szinte elkönyvelhető, hogy meg is valósítják.

A nosztalgia szűrőjén túl...

A filmet mindenesetre a Super Mario Galaxis kritikai megközelítése ennél jóval negatívabb lehet és okkal. Ugyanis ez a nosztalgia kétélű dolog, képes lehet sokaknál elnyomni azt, amit mások szakmai alázattal ugyanúgy helyesen látnak. Az előbb említett zsúfoltság például értelmezhetetlen lehet számukra és teljesen jogos, ha valaki számára ez egy túlingerelt alkotás egy B-kategóriás történettel. A Nintendo és az Illumination Entertainment jól láthatóan nem az Oscart célozta be ezzel a filmjével, ez valóban egy nosztalgia trip azok számára, akik vevők rá. Egy fan service, ha úgy tetszik. Lehetett volna ez másképp, mint mondjuk az Arcane esetében, amit jellemzően bátran ajánlanak olyanoknak is, akik nem játszottak a League of Legends-zel, de a Super Mario-filmek ezt a szintet nem ütik meg.