
Matthew Lillard meglepő őszinteséggel beszélt karrierjéről és a hollywoodi táplálékláncban elfoglalt helyéről. A Sikoly és a Scooby Doo-filmek sztárja az elmúlt években új reneszánszát éli, mégsem alakult úgy a karrierje, ahogy szerette volna, és szerinte ennek egyetlen oka van.

Matthew Lillard Wes Craven Sikoly című horrorfilmjével került be a köztudatba, mint Stuart, a sikoly maszk mögött rejtőző egyik sorozatgyilkos. Társával, a Skeet Ulrich által alakított Billy Loomisszal tartották rettegésben Woodsboro lakosságát. A Sikoly franchise- á nőtte ki magát az első, 1996-os film óta, Lillard pedig vissza is tért egy érdekes szerepben az idén mozikba került Sikoly 7-ben.

Másik fontos karaktere Bozont volt az élőszereplős Scooby Doo-filmekben, melyek alapján most egy élőszereplős sorozat is készül. 2002-ben érkezett az első film, melyben a kielégíthetetlen étvágyú Bozont karakterét alakította olyan kollégák mellett, mint Sarah Michelle Gellar, Freddie Prinze Jr. és Linda Cardellini. A filmből folytatás is készült 2 évvel később, Matthew Lillard pedig számtalan Scooby Doo videójátékban kölcsönözte Bozont hangját a későbbiekben. Saját bevallása szerint azt gondolta, hogy a Scooby Doo-filmek után beindul végre a karrierje és kapkodnak utána a rendezők, azonban a második film csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, így egyik napról a másikra “irreleváns” színész vált belőle.

Szinte folyamatos munkában volt, filmekben és sorozatokban is játszott kisebb szerepeket, de igazán jelentőségteljes alakításokra nem igazán kapott lehetőséget. Azonban az utóbbi években mintha új reneszánsz köszöntött volna rá. David Lynch látott benne fantáziát, és a 25 évvel később visszatérő Twin Peaks sorozat 3. évadában adott neki szerepet 4 epizód erejéig. A nagy visszatérés a 2020-as évektől kezdődött, amikor 2023-ban megkapta Willam Afton szerepét az Öt éjjel Freddy pizzázójában című, videójáték alapján készült filmben. 2 évvel később ez is folytatást kapott, Lillard pedig visszatérhetett a szerephez. A film revitalizálta Lillard karrierjét, aki ezután feltűnt a Stephen King novellája alapján készült The Life of Chuck című moziban is, majd a Sikoly 7-ben ismét láthattuk Stu Macher szerepében.
Nem sokkal ezelőtt címlapokra került, mert Quentin Tarantino rendező köszörülte rajta a nyelvét, szerinte Matthew Lillard nem jó színész. Lillard egy pódiumbeszélgetésen reagált a rendező vérmes kritikájára, ami nyilvánvalóan rosszul esett neki. Mostani kijelentése azonban erősen összecseng a Becstelen brigantyk rendezőjének súlyos szavaival.
Szerintem engem nem igazán szeretnek Hollywoodban. Most csak azért kapok újra szerepeket, mert mindenki a régi szép időkön nosztalgiázik, ennek pedig én is a része vagyok.

Vitathatatlan, hogy Matthew Lillard nem a hollywoodi húzónevek között helyezkedik el, de amit eddig csinált, azt a maga szintjén remekül csinálta. Bozont karakterét el sem tudnánk képzelni nélküle, és a Sikoly-filmekben is remekül hozta az őrült gyilkos Stu-t, valamint igen emlékezetes alakítást nyújtott az elfeledett SLC Punk! című filmben a kékhajú Stevo szerepében. Talán valóban a nosztalgiának köszönheti, hogy jobb szerepeket kap, de akik szeretik a játékát, nem igazán firtatják az okokat, csak örülnek, hogy ismét a vásznon láthatják. Legközelebb Pedro Pascal, Will Arnett és Olivia Wilde mellett játszik a Behemoth! című filmben, valamint a Stephen King regényéből készülő Carrie sorozatban is szerepet kapott Grayle igazgatóként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.