Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA friss fotón láthatjuk, hogy néz ki most az egykori NDK-ban készült indiánfilmek szerb sztárja. Tény, hogy alaposan megváltozott, de ez érthető, hiszen igencsak benne van
a korban Gojko Mitić

Volt egy időszak, amikor a fél ország ezeket a westernfilmeket izgulta végig a tévé előtt ülve, és egy név szinte biztosan elhangzott minden egyes nappaliban: Gojko Mitić. Az egykor szívtipró színész generációk kedvence lett, különösen Kelet-Európában, ahol szinte igazi szupersztárként rajongtak érte.
Az indiánfilmek legendás alakja ma már egészen más életet él, mint annak idején. Egészen fiatalon robbant be a filmiparba. 1940-ben született, és eredetileg sportolóként kezdte a pályafutását,
a filmezés szinte csak véletlenül érkezett az életébe. Az 1960-as években indult be igazán a karrierje, amikor western- és indiánfilmekben kezdett szerepelni.
1965-ben fedezték fel, amikor a keletnémet DEFA filmgyár A Nagy Medve fiai című filmhez keresett főszereplőt. A közönség rögtön
a szívébe zárta Mitićet, aki Berlinbe költözött, ahol 1983-ig mintegy tucatnyi filmben alakított jó szándékú indiánt.

Nagyjából 26 éves korában vált igazán ismertté, miután sorra kapta a főszerepeket az akkor rendkívül népszerű keletnémet indiánfilmekben. Karizmatikus megjelenése, hosszú haja és „nem tipikus hollywoodi hős” karaktere miatt sokan odáig meg vissza voltak érte.
Egyébként a színész nem csak indiánokat alakított. Később színházban dolgozott, és televíziós produkciókban is feltűnt. Jelenleg nyolcvanöt éves, és bár a rivaldafény ma már kevésbé követi, időről időre még mindig részt vesz kulturális eseményeken, interjúkat ad, és a színházi világból sem vonult vissza teljesen.
Az idő persze rajta is nyomot hagyott – ahogy mindannyiunkon –, de a rajongói szerint még mindig ott van benne az a különleges kisugárzás, ami miatt évtizedekkel ezelőtt milliók kedvence lett - írja a hot! magazin.
Winnetou egy számos Karl May regényben szereplő amerikai indián hős. Nevének jelentése: Égő Víz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.