A Duffer testvérek sorozata kellemes meglepetés: Nagyon rossz előérzetem van – Kritika!

Március 26-án debütált a Netflix műsorán a Stranger Things alkotóinak új sorozata, a Nagyon rossz előérzetem van. Miután a Duffer testvérek rengeteg negatív kritikát kaptak a Stranger Things 5. és egyben utolsó évada után, igazán nem tudtuk, mire számítsunk tőlük, azonban a Nagyon rossz előérzetem van kellemes csalódást okozott.

• Március 26-án debütált a Netflixen a Nagyon rossz előérzetem van.
• A Nagyon rossz előérzetem van producerei a Stranger Things rendezői, a Duffer testvérek.
• A főszerepeket Camila Morrone és Adam DiMarco alakítják.

Nagyon rossz előérzetem van: elmúlik-e a rossz érzés?

A széria alapkérdése szinte egyidős az emberiséggel. Honnan tudod, hogy megtaláltad a lelki társad? Ebből a kérdésből indult ki Haley Z. Boston forgatókönyvíró, aki még csavart is egyet az elméleten egy „mi lenne, ha” felvetéssel. Mi lenne, ha holtan esnél össze, miután kimondtad az igent, mert nem a lelki társaddal házasodtál össze? Érdekes felvetés, ami egészen más megvilágításba helyezi a házasság intézményét és egy csomó más kérdést is kinyit. Hatalmasra nő a tét, hiszen a boldogító igen élet-halál kérdéssé válik. Honnan tudhatod biztosan, hogy akivel vagy, az valóban a lelki társad? Ezeket a filozófiai kérdéseket feszegeti a Nagyon rossz előérzetem van sorozat.

Két főszereplőnk, Rachel (Camila Morrone) és Nicky (Adam DiMarco) átszelik fél Amerikát, hogy Nicky szüleinek vidéki otthonában hivatalosan is összekössék az életüket. Már az odavezető úton is csupa furcsaság történik, és a nézőt az első percekben megszállja valami torokszorító nyugtalanság. Akárcsak női főhősünk, Rachel, mi sem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy valami rossz fog történni, de sem a szereplők, sem a nézők nem tudják még megfogalmazni, mitől is félünk tulajdonképpen. Ez a szorongás pedig patikamérlegen kimérve vonul végig a teljes 8 epizódon, és egy gigantikus „haláltáncban” csúcsosodik ki a fináléban.

Rejtély rejtély hátán

Paul Anka szirupos örökzöld slágere, a You are my destiny már az első epizódban felcsendül és végigvonul a teljes évadon, azonban az események végére egészen más megvilágításba kerül az egyébként szerelmes dal mondanivalója. Pontosan úgy, ahogy Rachel és Nicky kapcsolata, akiket a kezdőpozícióban boldog ifjú párnak próbál eladni Haley Z. Boston forgatókönyvíró, de a fináléra ez az illúzió apró darabokra törik. Bár a néző megmagyarázhatatlan rossz érzését a kezdetektől fogva táplálja, hogy a boldog ifjú pár valahogy mégsem tűnik olyan boldognak. Nem egészen így képzelünk el két fiatalt, akik éppen annyira szeretik egymást, hogy egy életre szóló elköteleződést terveznek. Camila Morrone neve eddig nem igazán került reflektorfénybe, de ezzel az alakítással felkerülhet a térképre. A történetünk főszereplője valójában ő, ez már az első epizód végére egyértelművé válik. A Nicky családtagjait alakító színészek is kifogástalan alakítást nyújtanak. A szülők, Victoria (Jennifer Jason Leigh) és Boris (Ted Levine), valamint a legidősebb fiú, Jules (Jeff Wilbusch) és felesége Nell (Karla Crome), illetve az egyetlen lánytestvér, Portia (Gus Birney) első látásra is rendkívül diszfunkcionális és furcsa család benyomását keltik, ez pedig csak fokozódik, ahogy beindulnak az események. A sorozat tempója végig feszült, ami fenntartja ezt a torokszorító érzést, még azután is, hogy fény derül a titkok valódi nyitjára, az alkotók azonban pont olyan mértékben nyújtják el a történetet, hogy az nem válik vontatottá, csupán a hatást fokozza, újabb és újabb rétegeket hántva le a szemünk előtt feltáruló családi viszonyokról.

Műfaji bravúrok és tisztelgés az elődök előtt

Még az első epizódban lezajlik egy olyan csodás, már-már Twin Peaks-re hajazó jelenet, ami után David Lynch is megnyalná mind a tíz ujját. A Zlatko Buric által alakított „Tanú” karaktere itt tűnik fel először a látszólag elhagyatott útszéli bárban a semmi közepén. A hangszórókból felcsendül Paul Anka andalító hangja, de ez kicsit sem nyugtatja meg sem a nézőt, sem Rachelt, aki segítséget keres az elhagyatott helyen. A zene általánosságban, a Paul Anka dalon kívül is fontos szerepet játszik a sorozatban. Nagyrészt az ‘50-es és a ‘60-as évek rádióslágereit hallhatjuk a főtémában, ezek a szirupos, szerelmes dallamok pedig látványos kontrasztot képeznek a horrorisztikus eseményekkel, a Cunningham család labirintusszerű, sötét terekből álló otthonával, és a ténnyel, hogy Rachel és Nicky kapcsolata valójában nem teljesen olyan, amilyennek a történet elején elképzeltük.

Az alkotók több metaforát is bevetnek, amik könnyen megfejthetőek, de a néző számára így is kellemes „aha-élményként” szolgálnak. A Nagyon rossz előérzetem van egyik legnagyobb erénye, hogy a horror műfajának sajátosságaival mutat be látszólag teljesen hétköznapi érzéseket. A horror általában arról ismeretes, hogy felszínre hozza a legbelsőbb félelmeket, vágyakat, és azzal oldja fel ezeket a feszültségeket, hogy ezeket a belső félelmeket külső fenyegetéssé változtatja. A Duffer testvérek sorozata remekül teljesít ebben is, az utolsó pillanatokra pedig ad még egy utolsó csavart, ami egyaránt magában hordozza a nézőre bízott befejezés, illetve a széria folytatásának lehetőségét is.