Federico Fellini: a világ egyik leghíresebb olasza

1920. január 20-án született az az olasz rendező, akinek az is ismeri a nevét, aki esetleg nem merült el mélyebben a második világháború utáni olasz filmművészetben. Federico Fellini az olasz neorealizmus irányzatának hagyományától indulva, és azt saját látásmódjával ötvözve alakította ki sajátos, senkivel össze nem téveszthető rendezői stílusát. Amarcord, 8 és ½, Róma, Júlia és a szellemek, Édes élet és még számos olyan film fűződik a nevéhez, ami nemcsak hazájában, de világszerte halhatatlanná tette a BAFTA-díjas rendezőt. Neve mellett olyan sztárok sorakoztak fel szorosan, mint Marcello Mastroianni, Anita Ekberg vagy Claudia Cardinale, akik életműve legfontosabb alkotásaiban játszottak.

Federico Fellini karrierje 

Fellini kezdetben más neves alkotók és saját rajzai eladásából próbálta fenntartani magát, saját kis üzletében árulta alkotásait. Ide sétált be egy napon Roberto Rossellini rendező, akinek akkor már neve volt a szakmában, és felkérte Fellinit, segítsen neki a Róma, nyílt város című filmje forgatókönyvében. A sikeres közös munka újabb projektet hozott magával, Rossellini következő filmje, a Paisá elkészítéséhez is segítségül hívta Fellinit. A kezdő rendezőnek így volt lehetősége beutazni Olaszországot és elsőkézből megtapasztalni az ország újjáépítésének látványát, az elszegényedett, de reménykedő emberek életét. Legtöbb korai munkájában ezek a jegyek mind tettenérhetők. Rossellini mellett tanulta ki a szakmát, és hamarosan lehetőséget kapott első filmje, A fehér sejk megrendezésére, ami hatalmas bukás lett. Félő volt, hogy Fellini épphogy kibontakozó karrierje csírájában elhal, de az 1953-as A bikaborjak című második rendezése feltámasztotta hamvaiból, sőt, a Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlánjáig vitte.

Federico Fellini filmjei 

Édes élet 

Ki ne ismerné az ikonikus jelenetet, amikor a lehengerlő szépségű Anita Ekberg önfeledten pancsol a római Trevi kútban? Az Édes élet egy másik projekt, az Utazás Anitával című filmterv meghiúsulása miatt jöhetett létre, melyben Sophia Loren és Gregory Peck alakították volna a két főszerepet. Utólag sajnálhatjuk, hogy ez a film sosem készült el, azonban az Édes élet olyan filmtörténeti és popkulturális jelentőségű alkotás lett, hogy kár lett volna veszni hagyni. Az anyagi hátteret biztosító pénzemberek biztosra akartak menni, így Paul Newmant javasolták a főszerepre, de Fellini határozottan ragaszkodott hozzá, hogy egy sokkal egyszerűbb fizimiskájú színész játssza Marcello szerepét. Így esett a választás Marcello Mastroiannira, akivel a rendező korábban is könnyen megtalálta a közös hangot. Steiner karakterét szerették volna Henry Fondának adni, ehhez még Fellini is ragaszkodott volna, de ez a terv a szerződéskötésig sem jutott el. Azonban a női gárda rendkívül erősre sikerült, élen a csodaszép Anita Ekberggel. Az Édes élet olyan nagyhatású alkotássá nőtte ki magát, hogy eredeti olasz címe, a „Dolce vita” külön fogalommá vált, sőt, a lesifotósok elterjedt becenevét, a paparazzit is a film egyik szereplője, Paparazzo ihlette.  

8 és ½   

A 8 és ½, ahogy Fellini számos más alkotása is részben önéletrajzi ihletésű. A rendező egészségügyi állapota miatt kénytelen volt szanatóriumba vonulni, ráadásul akkoriban komoly alkotói válságban szenvedett, így ez az élmény inspirálta a film alapkoncepcióját. A 8 és ½ a filmtörténet egyik első önvallomásként értelmezett alkotása, melyben a Marcello Mastroianni által alakított főhős szintén egy alkotói válságban szenvedő filmkészítő. A tavaly szeptemberben elhunyt Claudia Cardinale is feltűnik egy rövid, de annál emlékezetesebb szerepben. Fellini filmje volt az első, amiben a színésznő olaszul szólalt meg, bár saját bevallása szerint alig beszélte a nyelvet, a rendező mégis használni akarta a hangját.

Amarcord 

Az Amarcord című rendezését sokan szintén önéletrajzinak tekintik, bár maga a rendező kézzel-lábbal tiltakozott a feltételezés ellen. Pedig a főhőst Tittának hívják, pont, mint Fellini legjobb barátját, és a család életét bemutató történetet sokan Fellini gyerekkori visszaemlékezésének tartják. A film megfejthetetlen címe is erre utal, sokak szerint az olasz “io mi ricordo”, azaz “emlékezem” kifejezésből eredhet. A család hétköznapjai mellett az Amarcord erős bírálatot fogalmaz meg az éppen kialakulóban lévő fasiszta rendszerről és Mussoliniről is. Fellini tiltakozása ellenére ez a történelmi időszak pont egybeesett a rendező fiatalkorával, így nem kizárt, hogy korábbi alkotásaihoz hasonlóan ebben is van némi magánéleti tapasztalat.