"Remélem megnyugszunk" - nem kertelt a kézilabda-válogatott sztárja a rajt után

Győri-Lukács Viktória
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 28. 20:05
A vártnál nehezebben kezdte a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A mieink Debrecenben Törökországot győzték le.

Hazai pályán kezdte a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságot. A mieink úgy verték 30-24-re Törökországot, hogy az ellenfél az elején 4-1-re vezetett. Folytatás szombaton Svédország ellen, ott az is eldőlhet, hány pontot visz magával a gárda a középdöntőbe.

kézilabda-válogatott
Győri-Lukács Viktória volt a kézilabda-válogatott és a meccs legjobbja Fotó: Czeglédi Zsolt

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem titkolta, a kezdés őt is sokkolta.

- Jobbra számítottam. Nem gondoltam volna, hogy hazai pályán túlizguljuk az elejét. Az első meccsek ilyenek, próbáltuk szétosztani az erőnket, az első meccsnek ez így megfelelt. A találkozó végén megint nem működött semmi, de ez is a rajtnak köszönhető

- mondta Golovin, aki hozzátette, eddig nem foglalkoztak a svédek elleni csatával.

A meccs legjobbja, Győri-Lukács Viktória szerint túlizgulták a meccs elejét:

Remélem megnyugszunk, nagyon izgultunk, de a végére összeálltunk. Meccsről meccsre építkezünk, a svédekkel mostantól foglalkozunk. Nem lesz egyszerű, nagyon oda kell figyelni, ha pontokat akarunk magunkkal vinni.

A magyarok idén kétszer is összecsaptak a svédekkel. Áprilisban Debrecenben az olimpiai selejtezőt a mieink nyerték, az olimpián a negyeddöntőt drámai csatában, hosszabbítás után a svédek.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.