
Június elején érkezik a Liverpoolhoz Arne Slot vezetőedző, aki Jürgen Kloppot váltja majd a kispadon. A klubnál óriási változások várhatóak, a csapat pedig még a legapróbb részletekre is figyel, például a pontrúgásokat elemző szakemberre. A Liverpool most erre a pozícióra keres szakembert, ennek érekében pedig kissé szokatlan módon egy internetes álláshirdetést adott fel.
A leendő személy területéhez tartozik a szabadrúgások és a szögletek eredményes elvégzésére irányuló tervek, elképzelések kidolgozása - írja a Mandiner. A pontrúgásokért tavaly a leginkább Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik felelt, ez tehát egy kiváló alkalom annak, aki együtt szeretne dolgozni a magyar válogatott középpályással. Apró problémát egyedül az ehhez szükséges kvalifikáció jelentheti, a Liverpool UEFA A-licences képesítéssel rendelkező szakembert keres.
Teljes munkaidős, azaz heti 35 órás állást kínálnak, a munkavégzés helyszíne a klub edzőközpontja, az AXA Training Ground. A kemény munka és elkötelezettség jutalmaként versenyképes fizetést kínál a Liverpool FC: 25 nap szabadság és járulékalapú nyugdíjrendszer is jár az edzőnek. Az állásra eddig több mint 200 szakember jelentkezett.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.