Happy End

Mire felfogtuk, hogy szakítottak, újra együtt a sztárpár

LM

Létrehozva: 2024.05.27.

Néhány héttel ezelőtt a teniszvilág sztárpárja, Paula Badosa és Sztefanosz Cicipasz bejelentették, hogy egy alig egy év után véget vetnek kapcsolatuknak. Mire a rajongók ezt megemésztették volna, már közölték, hogy újra minden a legnagyobb rendben közöttük.

Tavaly a Roland Garros tenisztornán vallotta be Paula Badosa (korábbi világranglista második) és Sztefanosz Cicipasz (világranglista kilencedik), hogy egy párt alkotnak. A két teniszező egy közös Instagram-oldalt (Tsitsidosa néven) is létrehozott, ahová a közös fotókat töltötték fel, a rajongók pedig imádták az új sztárpárt. Néhány héttel ezelőtt azonban szomorúan bejelentették, hogy alig egy év után véget ér a románcuk.

Nem sokáig volt külön egymástól Paula Badosa és Sztefanosz Cicipasz Fotó: AFP

„Alaposan megfontoltuk, és sok együtt töltött pillanat után Sztefanosz és én úgy döntöttünk, hogy békében elválnak az útjaink. Szeretettel és tanulással teli kapcsolaton vagyunk túl, és a kölcsönös tiszteletet figyelembe véve jutottunk arra az elhatározásra, hogy továbbhaladunk a saját utunkon” írta akkor Paula Badosa. Azóta viszont sok minden megváltozott. Olyannyira, hogy nemrég érkezett egy újabb bejelentés: a spanyol és a görög teniszező újfent együtt vannak!

"Két-három hét után rájöttem, hogy ő egy olyan ember, aki nagyon sokat támogatott, és amikor találkozóra hívott, éreztem, hogy milyen erős a szeretet egymás iránt. Rájöttem, hogy ez a kapcsolatom Paulával teljesen más, mint bármely más kapcsolatom, amely a múltban volt”nyilatkozta az idei Roland Garros szereplése előtt Sztefanosz Cicipasz.

Úgy érzem, hogy ő rá van szükségem, és megértjük egymást. Azt akarom, hogy ott legyen mellettem minden fontos lépcsőfoknál, mert ez nagyobb erőt ad nekem. Szóval igen, újra együtt vagyunk.

Nem Cicipaszék az egyetlen tenisz sztárpár a jelenlegi mezőnyben. A brit Katie Boulter Alex De Minaur mellett találta meg a boldogságot, Gael Monfils és Jelina Szvitolina pedig már családot is alapítottak. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek