Lando Norris 2019-ben a McLarennél mutatkozott be a Forma–1-ben, azóta is tagja a csapatnak. Tehetsége már az első futamokon látszódott, legjobb szezonját tavaly teljesítette, akkor 205 ponttal a hatodik helyen zárt a világbajnoki tabellán. Norrisnak rengeteg hölgyszurkolója van, nekik azonban úgy néz ki, csalódniuk kell.
A 24 éves versenyző nemrég Monacóban járt, ahol a helyszínen tekintette meg a Monte-Carlo Masters tenisztorna döntőjét (amit Sztefanosz Cicipasz nyert meg), de nem egyedül. Norris a portugál modellel, Magui Corceiróval üldögélt a lelátón. A párost először tavaly fotózták le együtt, és úgy tűnik, azóta is élvezik egymás társaságát.
A 21 éves modellnek bejönnek az élsportolók, Norris előtt ugyanis a jelenleg a Barcelonánál játszó Joao Félixxel alkotott egy párt. Corceiro a modellkedés mellett színészettel is foglalkozik, Instagram-oldalát több mint 1,8 millió ember követi.
Norris az idei szezonban eddig minden futamon pontokat szerzett. Ausztráliában a dobogót jelentő harmadik helyen végzett, legutóbb, Japánban az ötödik lett.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.