Elégedett Szokolai László, mivel világbajnok nyílt vízi úszója, Rasovszky Kristóf kilábalt erős megfázásából, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán pedig jó formának örvend.
Rasovszky betegsége volt az oka annak, hogy a Duna Arénában rendezett magyar medencés bajnokságon kikapott 1500 méteren
– nyilatkozta lapunknak a veszprémi szakember, aki maga is ügyel állóképességére, tudniillik border juhászkutyájával 188 lépcsőfokon fut csúcsra Veszprémben.
– Három versenyzőm tökéletes formában utazik az olimpiára. Május elejétől törökországi táborba vonulunk, oda velünk tart a jelenleg az Egyesült Államokban tréningező medencés úszóm, Sárkány is. Török erőgyűjtés után a szardíniai Algheróban nyílt vízi Világ Kupa-verseny vár ránk.
Nyitott kérdés nem maradt, tudniillik Sós Csaba úszókapitány szabad kezet adott arra, hogy Szokolai eldöntse, három tanítványa medencés vagy nyílt vízi számokban rajtol-e Párizsban. Ami pedig az olimpiai esélyeket illeti: Sárkány végső medencés távjai még kérdésesek, viszont Rasovszky és Betlehem a 10 km-es nyílt vízi távon az első hat közé juthat.
Rasovszky esetében az érem sem kizárt, és ha minden a helyén lesz, bajnoki címre esélyes.
Nemrég jelentették, hogy a Szajna víze e.coli-baktériumot tartalmaz – írja az Origo. Szokolai szerint érdemes lenne egy másik helyszínt is kijelölni. Biztos, ami biztos...
Sem ők, sem én nem vagyunk ideges típusok
– válaszolta Szokolai. – Amit tudunk: hosszú évek időjárás-jelentése igazolja, az olimpiai versenynap körül nem várható jelentős esőzés, ami szennyvizet sodorna a folyóba. Persze azt is hallottam, hogy extrém esetben akár lefújhatják a nyílt vízi úszó számokat az olimpián, ami a szervezőbizottság szégyene lenne. Én a helyükben már most kijelölnék egy B-helyszínt...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.