Régi-új középpályás érkezhet vissza a télen Liverpoolba. A gárda azok után adta kölcsön Fábio Carvalhót Lipcsébe, hogy a német klubtól 70 millió euróért megvásárolta Szoboszlai Dominikot. Csakhogy a váltás eddig nagyon nem jött be, a 21 éves futballista Németországban csak peremember, ezért szóba került, hogy már januárban visszatér az angol kluboz. Szoboszlai Dominik komoly riválist kapna a középpályán, a portugál U21-es válogatott ugyanis szintén a pálya középen érzi igazán otthonosan magát. A magyar válogatott csapatkapitányához hasonlóan Carvalho is inkább támadó felfogású játékos, így Jürgen Klopp vezetőedző kapna egy extra játékost Szoboszlai mellett.
Nyolc év után válik feleségétől Michelisz Norbert magyar világbajnok túraautó-versenyző. Ezt a pilóta maga jelentette be közösségi oldalán.
Szeretném megosztani veletek életem egy fontos változását, ami igazából nem egy friss hír. Johannával hónapokkal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy különválnak útjaink
- jelentette be a többszörös túraautó-világbajnoki futamgyőztes magyar autóversenyző. Hozzátette, sosem örömteli, amikor erre jut egy pár, de nagyon hálás azért, hogy ezt békében, barátságban meg tudták beszélni.
Mindketten azon leszünk, hogy a kapcsolatunk a jövőben is ilyen maradjon
- írta.
Michelisz Norbert és Johanna 2015-ben kötöttek házasságot. A családban két gyermek született, Mira és Emma Panna.
A magyar válogatott Eb-ellenfelét gazdagítaná új játékossal Dárdai Pál. A Hertha Berlin magyar vezetőedzője a berliniek szélsőjéről, Fabian Reeseről mondta azt, jó esélye van a német válogatottságra, ehhez szeretné őt hozzásegíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.