Fociláz Magyarországon, még a nagybácsival sem kivételeznek

sallai sándor
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 14. 08:30
Az 1986-os vb-csapat játékosának sem jár protekció.

Sallai Sándort, mint egykori válogatott futballistát alanyi jogon belépőjegy illeti meg a szerbek elleni szombati Eb-selejtező 90 percre, viszont a leánya is szeretne a stadionban szurkolni a magyar válogatottnak. Sándor minden követ megmozgatott, hogy jegyhez juttassa őt. A felfokozott hangulatot jól jelzi, hogy unokaöccse, a válogatott alapembere, Sallai Roland sem tudott segíteni neki.

- Megkértem unokaöcsémet, Rolandot, hogy próbáljon belépővel meglepni, de a neki járó három tiketten kívül többet képtelen volt szerezni, azoknak pedig már volt gazdájuk. Ráadásul, az is lehetetlen, hogy vásároljak egyet. Ez jó, hiszen telt ház lesz, a lányom pedig végül más vonalon tiketthez jutott, így ő szintén szemtanúja lesz a 90 percnek – nyilatkozta az 1982-es és 1986-os vb-döntőben bizonyító hátvéd.

Sallai Roland családja is kíváncsi a meccsre Fotó: Szabó Miklós

Amúgy nem leplezi, kisebb balsejtelem gyötri, mert úgy véli, ezúttal nehezebb erőpróba vár ránk, mint a Belgrádban aratott 2-1-es győzelemkor. Mindenesetre nem bánná, ha unokaöccse ezúttal betalálna a szerbek hálójába.

- Persze, tudok arról, hogy a Juventus csatára, Dusan Vlahovics megsérült, de úgy gondolom, a szerb válogatott vele vagy nélküle is erős és agresszív.  Abban biztos vagyok, Budapesten akarnak bosszút állni a belgrádi vereségükért.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.