Hegymászás

Végre hírt adott magáról Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén nélkül indult a Himalájára

CHI

Létrehozva: 2023.06.21.

A nagyváradi hegymászó, Varga Csaba a világ 9. legmagasabb hegycsúcsa, a 8125 méteres Nanga Parbat megmászására készül..

Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül indul a pakisztáni Himalája hegycsoportban fekvő hegycsúcs meghódítására. A Nanga Parbatra korábbi elmondása szerint június 30-ig akar felérni.

A Hazajáró Facebook-oldalán szerdán délután azt közölték, hogy Varga Csaba az első akklimatizációs kör utáni néhány napos pihenőt követően június 18-án hajnalban indult a 4200 méter magasan fekvő alaptáborból és a Kinshofer-falon keresztül helyi idő szerint 9 óra 30 perckor elérte a 6050 méteren található 2-es tábort, ahol két éjszakát töltött.

Kedden reggel tovább indult és egy technikai szempontból kevésbé nehéz, ám hosszú hegyoldal megmászása után 13 óra 30 perc körül felért a 3-as táborba, 6750 méterre. Mivel a tábor egy igen meredek oldalon van, másfél órán át ásta magának a sátorhelyet.

Fotó: Suhajda Szilárd facebook

"Nagyon szépen látszik innen a csúcs. Hatalmas lejtők, gigászi meredek falak, mély völgyek. Barátságos és fenyegető egyben. De gyönyörű" - mondta Varga Csaba a Hazajárónak a Nanga Parbat masszívumáról.

A hegymászó egy viharos éjszaka után szerdán reggel visszaindult az alaptáborba, ahová helyi idő szerint 15 órakor ért le. Összegzése szerint az elmúlt napokban nagyon jó akklimatizációs körön van túl.

A Nagyváradon élő hegymászó, építész június 6-án indult a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méteres Nanga Parbatra. Varga Csaba a ma élő legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó. Eddig öt ilyet mászott meg pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül. Célja, hogy a Nanga Parbat csúcsán meglobogtassa a Nagyvárad feliratú magyar zászlót és megemlékezzen az idén 150 éves Magyarországi Kárpát Egyesületről.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek