Igazolások

Egyre több a magyar a Fradiban

lm

Létrehozva: 2023.06.12.

Rövid időn belül a negyedik magyar szerzeményét jelentette be a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata. Halmai Ádám a Kecskeméttől igazolt a magyar rekordbajnokhoz.

Az eredmény miatt csalódottan köszönték meg Dibusz Dénesék a Fradi-szurkolóknak a buzdítást

Forrás: MTI

Bár több klub még el sem kezdett nézelődni az átigazolási piacon, az FTC vezetői nem tétlenkednek: a fradi.hu-n hétfőn délelőtt már a hatodik új játékos érkezéséről számoltak be. Szembetűnő, hogy az újonnan igazoltak közül Baráth Péter, Varga Barnabás és Halmai Ádám után Varga Ádám már a negyedik magyar labdarúgó, akit nyáron szerződtetett a 34-szeres magyar bajnok klub. A 24 éves kapus a Kecskeméttől érkezett. Rajtuk kívül két légiós, Tosin Kehinde és Cebrail Makreckis is a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

A klub hivatalos honlapjának nyilatkozó Hajnal Tamás szerint nem véletlen, hogy egyre több a magyar a Fradiban.

Nem véletlen, hogy ezek a játékosok most lehetőséget kapnak, mindannyian keményen megdolgoztak érte. Ezek az igazolások is azt bizonyítják: a kapu mindenki, így a magyar tehetségek előtt is nyitva áll! 

– mondta a FradiMédiának Hajnal Tamás sportigazgató.

Információink szerint a rövid nyári szünetet követően Sztanyiszlav Csercseszov együttese a hét közepén a Népligetben kezdi meg a felkészülést, majd rögtön edzőtáborba utazik Ausztriába.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715046311
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715046311
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715046311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715046311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el