Három szabad hétvége után pénteken Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik a Forma–1 2023-as világbajnoki sorozata. A szezon negyedik versenyhétvégéjétől változó szabályok és a szombati sprintfutam miatt megreformált lebonyolítási rend mellett a szünetben átdolgozott autók miatt is a szokásosnál nagyobb izgalmak várnak az F1-rajongókra.
Az eddigi három futamon győztes Red Bull pilótáinak (a kétszer első címvédő Max Verstappen és az egyszer élen végzett Sergio Pérez) diadalmenetét aligha veszélyeztethetik a riválisok, de a Mercedesnél például jelentős javulásra számítanak a következő hetekben. Rá is fér a hétszeres világbajnok Sir Lewis Hamiltonra és csapatára, hogy versenyképesebbé tegyék az autóikat, mert a hét évig (2014-20) egyeduralkodó istállót újabban már nem csak a Red Bullok, de Fernando Alonso révén az Aston Martin is maga mögé utasította. Nem csoda, hogy a történelmi nyolcadik vb-elsőségéről lemaradni látszó Hamilton egyre idegesebben és csalódottabban nyilatkozgat.
A legendás Michael Schumacher egykori benettonos főnöke, Joan Villadelprat kőkemény kritikával is illette a 38 éves brit világsztárt.
– Hamilton túl magasan hordja az orrát. Ha nem győz, olyan, mint egy elkényeztetett kisgyerek: vagy nyer, vagy tönkreteszi az egész játékot. Ő egy nyafogó kölyök, panaszkodik a gumikra, a stratégiára... Pedig akinél gyorsabb a csapattársa, az jobban teszi, ha csöndben marad és még keményebben dolgozik tovább – mondta Villadelprat.
Hamilton védelmében jegyezzük meg: az eddigi három futamból csak egyszer végzett a másik Mercedes-pilóta, a nála 13 évvel fiatalabb George Russell mögött.
A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Verstappen 69 pont, 2. Pérez 54, 3. Alonso 45, 4. Hamilton 38, ...7. Russell 18.
PÉNTEK, 15.00: időmérő
SZOMBAT, 10.30: sprint-időmérő; 15.30: sprintfutam
VASÁRNAP, 13.00: futam
(Az eseményeket az M4 Sport élőben közvetíti.)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.