Visszatért a király és vécét pucol: Dárdai Pálnak szobrot emelnének a Hertha szurkolói

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 17. 18:16
Legenda, oroszlán, szívember, király - és vécépucoló. Így fogadták a Hertha drukkerei az örök megmentő Dárdai Pál harmadszori kinevezését a Bundesligában tökutolsó focicsapat élére.
MM

2015, majd 2021 tavaszán már sikerült Dárdai Pálnak, ami most minden eddiginél nehezebbnek ígérkezik: imádott berlini csapatát a kieső helyről (vagy a kiesőzónából) megmenteni és benntartani a német Bundesliga első osztályában. A múlt pénteki, Schalke elleni vereséggel (2-5) a 18-as mezőny utolsó helyére visszacsúszott Hertha vezetői szombaton otthonában látogatták meg a magyar edzőt, aki klubszeretetből elvállalta a szinte lehetetlen feladatot. Felülemelkedve a sérelmein, a szezon végéig hátralévő hat (vagy az osztályozó elérése esetén nyolc) meccsre átvette a szétesett csapat irányítását. 

Dárdai Pál 2015 és 2021 után újra nehéz helyzetből tenne csodát a Herthánál
Dárdai Pál 2015 és 2021 után újra nehéz helyzetből tenne csodát a Herthánál    Fotó: Getty Images

Az internetes fórumokon százával sorjázó vélemények alapján a szurkolók túlnyomó többsége – a majdani eredménytől függetlenül is – nagyra értékeli értékeli az elkötelezettségét. Főleg azok után, ahogyan előbb 2019 májusában, majd legutóbb 2021 novemberében menesztették Dárdait a berlini vezetők. És ahogyan az utódai szinte mindegyike messze alulmúlta az eredményeit, még az ő időszakánál sokkal több pénzből és erősebb játékoskerettel dolgozva is.

Az alábbiakban a tűzoltóként örök beugró klublegendát fogadó kommentekből szemezgetünk a közösségi oldalakról.

ShadowWulf: „Hányszor írtam már: Pál, kérlek, dobd egy tóba a mobilodat, húzd ki a vezetékes telefonodat is, mert jobbat érdemelsz ennél! Most mégis megint itt vagy, és remélem, ezúttal nem rúgnak ki azonnal, ha a csapat nem játszik elég szépen!”

Nils: „Ha nem is jön össze a bennmaradás, Pál akkor is minden tiszteletet megérdemel. Ha viszont sikerül, állítsunk szobrot neki a stadion előtt! Komolyan gondolom!”

Admiral Jones: „Dárdai Pál, köszönet a fáradhatatlan erőfeszítéseidért, annak ellenére, amilyen sportszerűtlenül bántak veled az illetékesek. Dárdai Pál, Hertha-legenda.”

Hr. Unterberg: „Szégyen és gyalázat, ahogy kirúgta az a sportigazgató, Fredi Bobic akinek a nevét már nem is mondjuk ki, erre amikor a Herthának szüksége van rá, újra itt van. Isten hozott újra, legenda!”

Sascha: „Aki a Herthát szereti, Pált is szereti. Nem fogunk szépen játszani, de világossá teszi a srácoknak, hogyan kell pontokat szerezni. Mostantól küzdünk, amíg padlóra nem kerülünk, és kicsit még azután is.”

ShadowWulf: „Azok után, ahogy bánt vele a klub, sokkal jobb lehetőséget érdemelne. Hogy ennek ellenére is visszatért, csak még többre becsülöm.”

Mario: „Ez zseniális, isten hozott újra, Pál!”

Lira: „Dárdai egy Hertha-legenda és örökre az is marad. Megingathatatlan a klub iránti szeretete. Mindegy, milyen rossz a pillanatnyi helyzet, ha hívják, jön, és a szívét-lelkét beleteszi. Tisztelet a legendának!”

Rick: „Köszönet, Pál, hogy újra itt vagy! Mindegy, melyik osztályban játszunk jövőre, kérlek, maradj a fedélzeten!”

Marcel: „Dárdai Pál, minden Hertha-szurkoló tisztelete a tiéd, amiért ezt elvállaltad. Mindegy, mi történik ezután, szeretünk.”

Johnny: „Hosszú távú szerződést kellett volna kötni vele, túl ezen a szezonon, függetlenül attól, melyik osztályban folytatjuk. Megérdemelné végre.”

ShadowWulf: „Ha egy edzőből kinézem, hogy valahogy még megmentse a csapatot, akkor az ő. Utána adjatok neki szerződést 3-5 évre, hogy elég időt kapjon! Dárdainál több Hertha-DNS-e és Hertha-szeretete nincs senkinek. Annak idején sokkal kevesebb pénzből és gyengébb keretből többet hozott ki. Adjatok neki tisztességes időt, több évet, akár a másodosztályban is!”

Pogopreusse: „El kéne fogadni, Pál nélkül nem megy.”

Tom: „Megoldhatatlan helyzetbe hoztátok Dárdai Pált! Megérdemelte volna, hogy a nagy lóvéból dolgozzon, ne mások szemetét kelljen eltakarítania. Minden jót a szívembernek!”

Marcel: „Az oroszlánom, a medvém, a királyom. Csak meghajolni tudok Dárdai Pál előtt.”

Andreas: „Mindig, amikor a Herthának szüksége van valakire, aki kipucolja a telesz*rt vécét, Pál megcsinálja. Csak azon csodálkozom, hogy nem hányja el magát.”

Oscar: „A király visszatért a kastélyba.”

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.