Életveszély

Életmentő műtéten esett át a magyar olimpikon - Videó

K.B.

Létrehozva: 2023.02.08.

Teljesen új életet kezdett az új szívével a magyar sportoló.

Újra kellett kezdenie mindent, miután nem sokon múlt az élete Fazekas Róbertnek, az Európa-bajnok magyar diszkoszvetőnek. Genetikai szívbetegséggel küzdött és majdnem meghalt, de ma már több mint száz kilót is ki tud nyomni.

Teljesen új életet kezdett az új szívével a magyar sportoló Fotó: Szabó Miklós

Karrierje már a kezdetektől szárnyalt, 1992-ben ifjúsági aranyérmet szerzett, 1993-ban második lett az ifjúsági országos bajnokságon, egy év múlva ifjúsági téli dobóbajnokságot nyert.

Felnőttként négyszeres aranyérmes, háromszoros ezüst érmes és többszörös bronzérmés lett a magyar bajnokságon. 2002-ben a müncheni Európa-bajnokságon aranyat, a 2010-es barcelonai megméretésen pedig bronzérmet szerezett. A párizsi világbajnokságon 2003-ban ezüstöt nyert.

Az athéni olimpián a versenyben első lett, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A doppingvétség (elégtelen mintaadás) miatt kizárták a versenyből. Ez a mai napig fájó pont az életében, de az új szívével, új életet is kapott. Ma már csak kislányának és feleségének él.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27028_resized.jpg?avcount=1713071111
origo.hu

Irán drónokkal támadja Izraelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27026_resized.jpg?avcount=1713071111
origo.hu

Így viseli Katalin hercegné rákbetegségét kisfia, György herceg - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126726_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jön a skorpió telihold: különleges változást hoz a csillagjegyek életébe

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118704_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Így hisztizik Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127500_auto_resized.jpg
vg.hu

Ez már háború: több mint 100 drónt lőtt ki Irán Izraelre – órákon át tartó támadás jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27024_resized.jpg?avcount=1713071111
origo.hu

25 Harry Potter-színész, akik meghaltak a forgatás kezdete óta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26985_resized.jpg?avcount=1713071111
life.hu

A vashiány és a vas pótlása (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126052_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Demjén Ferenc üzent a „dalrablóknak”: Ez már majdnem erkölcsi sértés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115393_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma a Széll Kálmán téren: kiderült az igazság a buszról lecibált és járdán hagyott nyugdíjasról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121980_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekövetkezett: hosszas betegség után elhunyt a Forma-1 legendás alakja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ti9LYiQzbkb4zL0PDO7qRrPVBFE_snzDvDap75xtw6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjZmQ5OWE1YWQzYjRmYjA4NzQwOTEzOGFiYTMyOTNi.jpg
Hit

A magyar zenész sem hagyta szó nélkül azt, amit Szoboszlai Dominik művel