– Most az új szívem a fontos, nem is a karácsony – mondta boldogan a Borsnak Fazekas Róbert Európa-bajnok diszkoszvető, akin másfél hete hajtottak végre szívátültetést. A 46 éves sportoló veleszületett betegsége miatt várt új szervre, az elmúlt hónapokat a városmajori klinikán töltötte, s várt az életmentő műtétre.
– Nem volt könnyű, de sosem adtam fel a reményt – újságolta a Borsnak Fazekas, akin hétórás műtétet hajtottak végre.
– Erővel egyre nehezebben bírtam, leizzadtam, mire elsétáltam az 5 méterre található mosdóba. Ehhez képest most már sokkal jobb minden, naponta akár negyed órát is tudok sétálni. Türelmesen vártam a szívre, aztán hirtelen történt minden. Gyorsított listán voltam, a kórházban délután négy órakor szóltak, hogy találtak alkalmas szívet, este hatkor már vittek is a műtőbe.
Fazekas, akinek Németországból szállították új szívét, nem tudhat semmit a donorról. Jelenleg steril szobában gyógyul, s ha sétál, a koronavírus, a fertőzésveszély és a kilökődés miatt szigorú védőruhát kell viselnie.
– A családomat három hónapja ölelhettem magamhoz utoljára. Egy hónapja meglátogattak, azóta, így most is videóhívásokon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ez lett a karácsonyi programom, de a legfontosabb, hogy kaptam új esélyt, s még sokáig magamhoz ölelhetem a kilencéves kislányomat, Rékát – fogalmazott Fazekas, aki ha minden jól megy, akkor január közepén hazatérhet Szombathelyre.
A sportolást még nem adta fel, már jó előre érdeklődött, hogyan versenyezhet a jövőben is.
– Arról már nem beszélhetünk, hogy az épek között induljak, de a szervátültetettek között lesz még lehetőségem. De ez még a jövő zenéje, a legfontosabb, hogy most teljesen meggyógyuljak és az új szívemmel egészséges legyek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.