Michael Schumacher egykori német autóversenyző, a Formula–1 hétszeres világbajnoka és a sportág egyik legeredményesebb pilótája. Mint ismert, sajnálatos módon 2013 végén súlyos síbalesetet szenvedett, ami után kómába került. A baleset óta orvosi rehabilitáción vesz részt, visszavonultan él, a nyilvánosság előtt pedig már egyáltalán nem mutatkozik.
Ám egy eddig még sosem látott megható fotó került elő Michael Schumacherről. A legendás pilóta a képen -, ami valószínűleg a 90-es évek végén készült - két kisgyermekkel látható: a saját lányával, Gina-Mariannal és a kis Max Verstappennel.
A fotó a nyilvánosság számára a Netflix F1-es sikersorozatának, a Formula 1: Hajsza a túlélésért 4. részében került majd bemutatásra a holnapi napon. A The Sunnak nemcsak a fotó került a birtokába, de a szintén F1-es versenyző Max Verstappen is megszólalt.
- Amikor kicsik voltunk, a két család együtt járt el nyaralni. Ezek az emlékek örökké megmaradnak bennem – magyarázta meg a fotót Max, majd folytatta: - Az, hogy mindketten az F1-ben szerepelhetünk, az csodálatos. Michaelnek is, ő egy nagyon büszke apuka.
A Schumacher és a Verstappen család nagyon közel áll egymáshoz. Ennek köszönhetően az ifjú Mick (23) és Max (25) szoros barátságban nőtt fel és egymást segítették a sikerekhez.
A fotót ide kattintva tekinthetitek meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.