Döntöttek a Herthánál, Dárdai máris visszatérhet

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 03. 19:30
Bobic kirúgása után rögtön megnyílt az út Dárdai Márton visszatéréséhez.
MM

A korábbi játékostársát, Dárdai Pált is menesztő korábbi sportigazgató, Fredi Bobic kirúgásával újra megnyílhat az út Dárdai Márton előtt a Hertha BSC kezdőcsapatába. 

Dárdai Bence (balra) mellett Palkó, édesapjuk, Pál és Márton
Dárdai Pál a fiaival: jobbra Márton, balról Bence és Palkó az edző mellett (Fotó: Nemzeti Sport)

A német Bundesliga-klub kispadjáról 2021 novemberében leváltott, most pedig már visszasírt magyar edző 20 éves fia az utóbbi hónapokban gyakran volt sérült, de a Berliner Kurier cikke azt sugallja: Bobic keze is benne lehetett a mellőzésében. 

Dárdai visszatérhet a hétvégén

Ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi szakvezető, Sandro Schwarz eddigi főnöke távozása után máris biztatóan nyilatkozott Dárdai Marci esélyeiről. 

A kiesőjelölt (17. helyezett) Hertha szakvezetője a szombati, Eintracht Frankfurt elleni idegenbeli meccs előtt így fogalmazott Dárdai Pál középső fiáról:

– A felkészülés során tartalmas beszélgetést folytattunk Mártonnal. Versenyben van. Mindent újra és újra kiértékelünk. Márton a csapatunk fontos építőeleme, még ha az utóbbi hetekben kevesebbet is játszott nyilatkozta Schwarz, akinek már csak azért is pikáns a kiugró tehetséghez fűződő edző-játékos viszonya, mert újabb kudarc(ok) esetén a focista apja, Dárdai Pál a legesélyesebb utódjelöltje.

A tréner sokat sejtetően hozzátette: már ezen a hétvégén "új döntéseket" tervez meghozni.

Magyarul, Bobic távozása után Dárdai Márton máris esélyes arra, hogy újra a Hertha kezdőcsapatának tagjává váljon, már szombat délután, Frankfurtban.

Dárdai Márton a koronavírus-járvány terjedésekor, a keret felduzzasztásakor robbant be a Hertha Bundesliga-csapatába. Már 2020 őszén, 18 évesen mélyvízbe dobta Bruno Labbadia vezetőedző, majd 2021 tavaszán (már apja irányításával) alapemberként olyan jól teljesített, hogy egy online szavazáson a szurkolók megválasztották az év legjobb Hertha-játékosának. Az érettségi mellett profi szerződést is kapott, a világ- és Európa-bajnok Thomas Hässler pedig már a német A-válogatottba várta. 

Csakhogy az újabb edzőváltás után kegyvesztett lett. Azóta az Eb-címvédő német U21-es válogatottban jóformán többet játszott, mint a kiesés ellen hadakozó Herthában. Az apja leváltása óta eltelt 14 hónapban Tayfun Korkut, Felix Magath és Schwarz is a kispadon jegelte a fiatal védőt – eddig.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.