Máris visszasírják Dárdait Berlinben

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 27. 10:30
Megint a kiesés ellen harcol a csapat.
gh

A Wolfsburg 5-0-s berlini győzelemmel küldte padlóra a Herthát a német labdarúgó Bundesliga 17. fordulójában. A fővárosiak a szezon félidejében kieső helyen állnak, mindössze 14 ponttal. Sokadszor is felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint, anno nagy hiba volt elküldeni a kispadról az edzőt, Dárdai Pált.

Dárdai évekig vezette a Herthát, Fotó: AFP


Az előző szezonban, 2021 novemberének végén éppen ennyi pont megszerzése után menesztette Dárdai Pált a Hertha. Pedig neki és csapatának négy meccsel kevesebbre volt szüksége ehhez. 

Az utóbbi 25 évben csak kétszer rajtolt a mostaninál is gyengébben a Hertha, nem csoda, hogy ismét a magyar szakemberről beszélnek városban. A Berliner Kurier szerint azért, mert a két lábban a földön álló magyar tréner mindig arra helyezte a hangsúlyt, hogy – a mainál sokkal rosszabb anyagi lehetőségek mellett, saját nevelésű fiatalokra építve – álmodozás helyett célfutballal minél előbb bebiztosítsa a bennmaradást. Aztán már csak hab volt a tortán, hogy többször is nemzetközi kupaindulás lett belőle.

Tavaly Dárdai határozatlan idejű utánpótlásedzői szerződését is felbontották, sajtóhírek szerint eurómilliós nagyságrendű végkielégítéssel. Így 25 évnyi szolgálat után már csak két fia, a felnőtt keretben jobbára kispados Márton és az U16-os ificsapatot erősítő Bence köti a Herthához.

Tavaly még sok érdeklődő volt, akár a Bundesligából, akár külföldről. Most télen nem volt semmiféle olyan érdeklődés, amire azt mondanám, hogy érdemes vele foglalkozni. (...) Én nem ajánlgatom magam, soha nem is tettem. A magyar válogatottba sem ajánlottam magamat, a Herthába sem ajánlottam magamat. Nem vagyok az a típus 

– mondta Dárdai legutóbb a Sportrádióban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.