Nemrég arról volt szó – és ezt mi is megírtuk –, hogy az 1998-as világbajnok francia futballválogatott akkori remek középpályása nyáron a Paris SG-hez ír alá. Ebből azonban a jelek szerint semmi sem lesz.
Zizou a legújabb elképzeléseiről a l’Équipe francia lapnak nyilatkozott. Megemlítette, pár hónapja megkereste a Manchester United, de végül az angol klubvezetést kikosarazta, és emiatt jutott akkor ideiglenes kinevezéshez a német Ralf Rangnick. Arról, hogy miért nem mondott igent a Unitednek, Zizou ennyit jegyzett meg:
– Bár angolul sok mindent megértek, de nem tudom egyértelműen és kellően kifejezni magam, ezért inkább lemondtam a további tárgyalásokat. A mai edzők zöme habozás nélkül belevág egy efféle csábító munkába, de én mindig a tökélyre törekszem. Márpedig ha a szakmai utasításaimat a játékosaim félreértik, az zsákutcába vezet.
Zidane a PSG-vel is kokettált, de mivel azóta a francia szövetség felvetette, hogy a novemberi katari világbajnokság után Didier Deschamps-mal feltehetően nem hosszabbítanak szerződést, Zidane lehet Franciaoszág soros szakvezetője.
– Mivel 1998-ban életem meghatározó élménye volt a vb-cím a Les Bleus-vel, kapitánykodásra szívesen adnám a fejemet. Nincs annál megtisztelőbb, ha szülőhazám válogatottját irányíthatnám. Szép a Real Madriddal sorozatban szerzett három BL-diadal is, de kapitányként dolgozni megtisztelőbb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.