Milák

Elképesztő adag kajával várják haza Milák Kristófot

gg

2022. június 23. csütörtök 07:00

A gyerekek kedvencét kapja a világbajnok úszó.

Bevett szokás a Milák családban, hogy a nagy versenyek előtt nem igazán találkoznak egymással a szülők és Kristóf. Mivel, ahogy az édesapa fogalmazott, ő csak ugatja az úszást, mint kutya a holdat, neki és feleségének mindössze a szurkolás marad. Így volt ez kedd este is a Duna Arénában, amikor Kristóf világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres pillangóúszást.

Kimondhatatlan érzés volt számunkra is, ahogy Kristófot fogadta a közönség. Most is beleborzongok, amikor megláttam a fiam arcát, amikor odalépett a rajtkőhöz 

– emlékezett vissza a finálé előtti pillanatokra Milák Mihály. –  "Rezzenéstelen ábrázattal jött, egy mosoly, egy apró grimasz sem volt az arcán, kicsit meg is ijedtem. De, aztán a pillangó repülni kezdet, és szárnyalt egészen a világ tetejéig."

Milák Mihály szemébe könnyek szöktek, amikor Kristófot magához ölelhette a díjkiosztó után a színfalak mögött. A mama is törölgette a szemét, és a mindig kőkemény Kristófnak is megcsillant valami a szemében. 

"Az jutott az eszembe, hogy tessék, nézzék meg, ő a mi fiunk – folytatta a büszke papa. – Szavakkal jószerivel ki nem mondható, amit éreztem. Eufóriában voltam az úszása alatt és akkor is, amikor végre magamhoz ölelhettem Kristófot."

Mihály és felesége, Ildikó nem tagadták, hogy a világra szóló eredmény után, még másnap délelőtt sem tudták feldolgozni azt az élményt, amivel Kristóf megajándékozta őket a csodálatos estén.

"Szerintem Kristóf biztosan nem tudta, hogy milyen különleges nap a június 21." – mondta a Mihály. – "Igaz, neki nem is kell tudnia, hogy ezen a napon vettem feleségül Ildikót. Ha jól számolom, akkor pontosan harminckét évvel ezelőtt. Ugye, jól emlékszem?"– kérte felesége megerősítését Mihály. 

Sokáig nem örvendezhetett együtt a boldogságban úszó Milák família, hiszen Kristófra még vár egy nem akármilyen feladat, a százméteres pillangó. 

Gigászok csatája lesz, az biztos 

– jelentette ki Mihály. 

 

A boldog család, Fotó: Milák Mihály

"Kristófon látom, hiszen azért ismerem annyira a fiamat, hogy kihegyezi magát a számra."

Történjen bármi, az biztos, ha egyszer végre hazakerül, akkor terülj-terülj asztalkámmal és ha nem is kétszáz, de legalább száz palacsintával várjuk 

– célzott az édesapa a fiú kedvenc ételére.

 

Óvodásként kezdte

5 és fél évesen kezdte az úszást az olimpiai bajnok. De, mivel Érden, ahol laktak, akkor még nem volt 25 méteres medence, édesanyja négy és fél éven át Százhalombattára hordta át minden nap. Anyagilag is megterhelő volt az állandó ingázás, de mivel a srác nagyon szerette az úszást, a szülők áldoztak rá a családi költségvetésből.

Gyerekként a dobogó tetején, Fotó: Milák Mihály

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Holtan találtak rá a Dunában Rácalmásnál az egyik eltűnt kutyakiképzőre

vg.hu

Bebörtönzik a benzinártüntetőket

mindmegette.hu

Itt a dédi befőtt-trükkje: így tedd el a meggyet főzés nélkül!

metropol.hu

„A szemem láttára robbant fel a mozdony Budapesten„ – András végignézte az egészet

mandiner.hu

Orosz katonák maradványaira bukkantak az ukránok a metróban

origo.hu

Pornójelenetbe került Curtis egy ismeretlen nővel - kép

mindmegette.hu

Biztonságos és sokoldalú természetes fényvédelem nyárra – a biokozmetikumok reneszánsza!

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

borsonline.hu

Családi tragédia Taktaharkányban: Tagadja a tinédzser, hogy ő lökte az aknába kétéves testvérét

borsonline.hu

Gyermekükkel a szíve alatt várta haza párja a Kis-Dunában eltűnt kutyakiképzőt

borsonline.hu

Szünetel a vonatközlekedés, borzalmas tragédia történt Üllőnél

További cikkek

Távozás

Ennyi volt, Cristiano Ronaldo súlyos döntést hozott