Mennyből a pokolba, Dárdai fia nagyon nehéz helyzetbe került

Mennyből a pokolba, Dárdai fia nagyon nehéz helyzetbe került

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 04. 13:30
Dárdai Márton az utóbbi napokban nagy lépést tett a német válogatott felé, de a klubjánál továbbra is mellőzik.
Ripost

Apja novemberi leváltása óta már a második Hertha-edző mellőzi látványosan Dárdai Mártont. Pedig a 20 éves, kettős állampolgárságú futballistára Marco Rossi számítana a magyar nemzeti tizenegyben, de a Nationalelfhez is egy nagy lépéssel közelebb került: az utóbbi napokban bejátszotta magát a német U21-es válogatottba - Berlinben mégis csak egy percet kapott a pályán a közelmúltban.

A német labdarúgó Bundesligában az utolsó előtti (17.), kieső helyen álló Hertha meccskeretébe sem került be Dárdai Márton a Leverkusenben elszenvedett szombati, 2-1-es vereség során. Pedig már az apját, Dárdai Pált novemberben váltó Tayfun Korkut is repült a berlini kispadról – ő látványosan mellőzte elődje középső fiát –, de az utóbbi 2,5 év hetedik (!) Hertha-edzője, Felix Magath is csak kétszer ültette eddig a kispadra, és egyetlen percre cserélte be. Most a keretbe sem jelölte. 

Marci tudásával és teljesítményével ugyanakkor aligha lehet gond, hiszen időközben bejátszotta magát a német utánpótlás-válogatottba. Két győztes Eb-selejtezőt (4-0 Lettország ellen, 1-0 Izraelben) játszott végig. 

Tökéletesen sikerültek az első meccseim. Szuperül fogadtak, igyekeztem egyszerűen jól játszani és segíteni a csapatnak

– nyilatkozta Dárdai Márton, akinek csak addig tarthatott a boldogsága, míg vissza nem tért klubjához. Ott novemberig alapember volt, azóta viszont csak kétszer cserélték be.

A Berlinben kegyvesztett 20 éves tehetséget régóta hívja Marco Rossi. Az apja légióskodása idején a német fővárosban született, kettős állampolgárságú védő azonban valószínűleg kivár, lesz-e esélye bekerülni a Nationalelfbe. Rossi nem titkolja, hogy kicsit meg is orrolt rá, amiért nem fogalmaz egyértelműen a szándékairól.

– Megvan benne a potenciál, hogy német válogatott legyen. Ha nem is a katari világbajnokságra, de utána az Eb-selejtezőkön vagy felkészülési meccseken már be lehetne építeni – nyilatkozta róla pár hete az egykori világ- és Európa-bajnok világsztár, Thomas Hässler.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.