Foci

Már Dárdai Pál fia sem kell a Herthának

Létrehozva: 2022.02.12.

Dárdai Mártont előbb az amatőrök közé küldték, majd immár a távozásáról cikkeznek.

Édesapja, Dárdai Pál novemberi menesztése óta Márton csak 58 percet játszott a Herthában. Egy hete tovább romlott a helyzete, a 19 éves hátvédet a berlini klub negyedosztályú tartalékcsapatába, az amatőrök közé száműzték. Sorsa a német sajtót is meglepte, hiszen apja alapemberként számolt vele, tavaly májusban 2025-ig meghosszabbították a szerződését, a lapok új Bundesliga-sztárként írtak róla, egy szurkolói szavazáson megválasztották a szezon legjobbjának, és sokan a katari világbajnokság után a német A-válogatottba vizionálták őt. Ehhez képest a Hertha sportigazgatója, Fredi Bobic nem tart rá igényt, decemberben kis híján kölcsönadta Dárdai Mártont a Baselnek, most pedig egyike lett annak a hét berlini labdarúgónak, akitől nyáron megszabadulnának. A Sport Bild szerint Bobic azt mondta róla, Dárdai Márton csak mellékes szerepet tölt be. Sőt, Bobic a hírek szerint Dárdai Pál összes "kedvencét" kidobná.

Nem csak Dárdai (képünkön) távozott a csapattól, úgy tűnik, kedvenceinek is mennie kell Fotó: AFP

Pedig a magyar tréner menesztése óta semmit sem javult a Hertha.Tayfun Korkut vezetőedzővel nyolc meccsen kétszer győzött, három-három alkalommal döntetlenre zárt, illetve kikapott a csapat. Jelenleg mindössze egy pont választja el a klubot az osztályozót jelentő helytől, és öt a kieső pozíciótól.

A Hertha szombaton az utolsó helyezett Greuther Fürth otthonában lép fel, vagyis a szurkolók győzelmet várnak a csapattól. 

https://cdn.borsonline.hu/2021/12/iywRRCMaCttOG-ssp1D5ajB2y9hZnvivUXcrXhKtFyM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0YjBkM2Q0MDIzNTRjMTFhMmEzZGEwYmU2MDE1YmY3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Már nyáron, a Balatonon eldőlt? Kiderült, miért rúgták ki Dárdait

Új főnöke kora nyári érkezése óta fasírtban volt a Hertha hétfőn menesztett magyar vezetőedzőjével. Több szempontból sem jöttek ki egymással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja