Sport

Megható: minden világverseny előtt a temetőbe megy Szilágyi Áron – „Úgy érzem, kötelességem kimenni”

Bors

Létrehozva: 2021.08.07.

Ha nem Gerevich Györgynél nevelkedik, akkor az első olimpiai érme után nem lett volna meg a második, és a harmadik sem – vallotta be Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó.

A Kossuth Rádió Halló, itt Tokió! című csütörtöki adásában volt vendég Szilágyi Áron, aki beszélt Gerevich Györgyhöz való szoros viszonyáról is, aki kilenc évig volt nevelőedzője. A közmédia műsorában a sportoló azt is elárulta, jövőbeli tervei között szerepel-e, hogy ő is edző lesz.
Fontos rituálé számomra, hogy minden világverseny előtt kilátogatok Gerevich György sírjához. Annyi erőt adott pályafutásomhoz, annyi munkát, energiát fektetett belém, hogy úgy érzem, kötelességem számot vetnem nála arról, mennyi munkát tettem a felkészülésbe – árulta el Szilágyi Áron a Kossuth Rádió műsorában, hozzátéve: így tett a tokiói olimpia előtt is.

Ő a legnagyobb példaképe is

A 2008-ban elhunyt Gerevich György kardvívó, mesteredző Szilágy Áront 9 éves korától edzette 9 éven át. Nemcsak a vívásba vezette be őt, hanem nevelte is, formálta a személyiségét.

– Gyuri bácsi intelmei a mai napig elkísérnek. Legerősebb mottója, az volt, hogy nem lehet mindig győzni, de minden esetben törekedni kell rá. Ez mindig ott cseng a fülemben. Biztos vagyok benne, hogyha nem nála nevelkedem, akkor az első olimpiai aranyérmem után nem lett volna meg a második és a harmadik. Ugyanis ő akkor is megkövetelte az alázatos munkát, amikor sikert ért el az embert – emlékezett vissza tanítójára Szilágyi Áron. Ennek kapcsán elárulta azt is, hogy a távoli jövőben milyen pályán tudja magát elképzelni.

Biztos vagyok abban, hogy nem leszek edző, mert nincs meg bennem szerintem az a talentum, ami egy jó edző ismérve. De nem fogok eltávolodni a sporttól – mondta a Kossuth Rádióban Szilágyi Áron.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja