Úsznak a boldogságban a válogatott versenyzők, akik hat hét után jövő hétfőtől ismét medencébe csobbanhatnak.
Mint ismert, a meleg égövi edzőtáborból hazaérkezett sportolók, edzők közül 10-en megfertőződtek, köztük Kapás Boglárka és Kozma Dominik.
Ahhoz, hogy ismét úszhassanak, szigorúan be kell tartaniuk a járványügyi intézkedéseket: a távolságtartás és a higiéniás szabályok mellett az uszodából egyenesen haza kell menniük. Ezt a magyar szövetség ellenőrizheti a sportolók mobiltelefonjainak helymeghatározója segítségével.
– Mindenki megkönnyebbült, és lelkesen várja, hogy hétfőtől újra edzésbe állhasson – mondta a Borsnak a Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor.
Az edzéslehetőségekkel egy akadály tehát elhárult, most már csak arra kell fókuszálniuk a versenyzőknek, hogy minél hamarabb visszanyerjék a formájukat.
– Nem mondhatom, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk – fogalmazott a Borsnak Virth Balázs, a világbajnok Kapás edzője. – Nehéz lesz dolgozni, mert most még senki sem tudja, mire készülünk, és mikorra kell formába lendülni. De Bogi profi, ezt az akadályt is megugorja.
A MÚSZ két uszodát támogat: a Duna Arénát és a balatonfűzfőit. Más létesítményt is lehet használni, de ott a járványügyi előírások betartatása az üzemeltetők kötelessége.
Két turnusban zajlanak majd a reggeli és a délutáni edzések: egy-egy időszakban 10-10 úszó edzhet, pályánként egy.
A sportolóknak és az edzőknek is minimum kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól.
Az edzéseken kívül kizárólag lakóhelyükön lehetnek a versenyzők, ezt helymeghatározó segítségével ellenőrizheti is a szövetség.
Az úszók nem használhatnak tömegközlekedési eszközöket.
A sportolók a közeli hozzátartozóikon kívül mással személyes kapcsolatot nem tarthatnak.
Nyilvános helyeket (vendéglátó helyek, bevásárlóközpontok, üzletek stb.) nem látogathatnak.
Bárki, aki megszegi ezeket a szabályokat, az fegyelmi vétséget követ el, és azonnal elesik az edzéslehetőségtől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.