Már két helyszínen nyert a 21 éves norvég – A semmiből ugrott az élre Lindvik

Már két helyszínen nyert a 21 éves norvég – A semmiből ugrott az élre Lindvik

norvég
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 06. 12:00
Bors

A norvégok eddig ismeretlen üdvöskéje, a Négysánc-versenyen életében először szereplő Marius Lindvik a hétvégén már a második helyszínen győzedelmeskedett a világ egyik legizgalmasabb, világsztárokkal teletűzdelt síugróversenyén. Innsbrucki győzelmével az összetett pontverseny második helyére lépett, nem kizárt, ma estére új név kerül a Négysánc-győztesek listájára.

A nagy múltú viadal harmadik állomásán a favoritok közül többen is hibáztak. Köztük az első versenyt megnyerő japán címvédő, Kobajasi Rjoju, aki két gyengébb ugrásával az elsőről a negyedik helyre esett vissza összetettben. Habár egyik helyszínen sem állhatott a dobogó csúcsára, jelenleg a lengyel Dawid Kubacki gyűjtötte a legtöbb pontot, mögötte Lindvik és a német Karl Geiger következik a rangsorban. Ma Bischofshofenben, a zárónapon hihetetlen izgalmakra van kilátás.  

– Az első négyből bárki nyerhet, de nem szabad elfelejteni, aki Innsbruckot követően az élen áll, az általában meg is nyeri az összetettet – jelentette ki a Négysánc-verseny korábbi német győztese, Sven Hannawald, aki honfitársának, Geigernek szorít. Lindvik teljesítménye egyébként azért is csodaszámba megy, mert 2015-ös bemutatkozása óta még sosem végzett a dobogón a világkupában.

Nagy tehetség, de a felnőttek között másként repül az ember – utalt az eddig nem túl acélos teljesítményére az egyik barátja.

– Junior világbajnok volt, ifi olimpián is ezüstöt nyert, de a Négysánc-verseny más kategória. Ha vi­szont ma is győz, és képes rá, előre köszönök neki ezután, pedig én vagyok az idősebb.

– Nem találok szavakat, ez teljesen beteg teljesítmény volt – nyilatkozta a garmischi győzelme után Lindvik. Vajon mit mond majd, ha meg is nyeri a viadalt? 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.