Két éve találkozott először, és négy hónap után össze is költözött az akkoriban Szombathelyen focizó brazil párjával a Miss Hungary Tini és a Miss Eurázsia korábbi nyertese, Mihályfi Liza.
– Egy közös barát által ismerkedtünk meg, onnantól szinte minden hétvégét együtt töltöttünk. Előbb Szombathelyen, majd Budapesten éltünk, mielőtt Myke az Arab Emírségekből kapott ajánlatot – mesélte a Borsnak Liza. Követte szerelmét Ázsiába, ahol a brazil az elmúlt egy évben Dzsudzsák Balázs csapattársa volt, sőt a mai napig tartják a kapcsolatot.
– Nehéz volt egy új országot megszoknunk, de amíg meg nem sérült, minden úgy ment, ahogyan elterveztük. Támogattam, amiben csak tudtam, sajnos a sminkes munkámat viszont otthon kellett hagynom. Tavaly decemberben aztán Myke másfél hét szünetet kapott klubjától, ezt kihasználva családjához utaztak Brazíliába, ahol megkérte Liza kezét.
– A nővére esküvője előtt egy nappal a curitibai botanikus kertben történt a lánykérés. Az idén júniusban pedig a tanukkal és a szüleivel zárt körben házasodtunk össze, de lesz egy nagyobb esküvőnk is, ahol az én családom is ott lesz – mondta a szépségkirálynő. Focista párja jelenleg keresztszalag-szakadásból lábadozik Brazíliában, de szerződése a MTK Budapesthez köti 2021-ig.
– Myke a rehabilitációjával foglalkozik, én sminkelek, illetve nyelvet tanulok. A letelepedésről még komolyabban nem beszéltünk, attól függ, megyünk-e olyan országba a foci miatt, ami megtetszik, és akkor nem Brazíliára vagy Magyarországra esik a választás – tette hozzá Liza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.