A barcelonai Placa d’Espanyán találkozik ma az a több száz fradista, aki elkísérte a magyar bajnokot első EL-csoportmeccsére. Az egységesen feketébe öltözött szurkolók innen vonulnak az Espanyol hét kilométerre fekvő stadionjához.
„Mutassuk meg, hogy a B-közép nemcsak a világ egyik legrégebbi, hanem legjobb tábora is!” – olvasható a klub szurkolói csoportja, a Green Monsters Facebook-oldalán.
A Fradi biztonsági szolgálata már napokkal a meccs előtt Barcelonában tárgyalt az Espanyol illetékeseivel és a helyi hatóságokkal. Az egyeztetésekre – amelyeken a helyi magyar konzulátus munkatársai segédkeztek – a meccs helyszínéül szolgáló Estadi Cornellá-El Pratban került sor.
– A szurkolók koordinálásáról folytak a megbeszélések. A magyar drukkereknek a délután folyamán, még a vonulás elôtt kell átvenniük a jegyüket – mondta a Borsnak a helyi konzulátuson dolgozó Mari Zoltán, akinek fia az FC Barcelona iskolájában nevelkedett, az utánpótlás-válogatott ifj. Mari Zoltán a Fradiban is játszott. Együtt szurkolnak majd a helyszínen a zöld-fehéreknek.
– Az Espanyolnak hangosabb szurkolói vannak, mint a város sztárcsapatának, a Barcának. Nagy részük két táborba verődve, a stadion két különböző pontjáról buzdítja a csapatot. Ám nem lesz telt ház, harmincezer néző várható – tette hozzá Mari.
A több száz fradista azonban, ahogy a selejtezők alatt Razgradban, Vallettában, Zágrábban és Marijampoléban, biztosan kitesz majd magáért Barcelonában is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.