Nego az NB I legértékesebb focistája lett

Nego az NB I legértékesebb focistája lett

futball
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 21. 11:15
812 millió forintra növekedett a Fehérvár francia-magyar focistája, Loic Nego értéke, amivel a magyar élvonal legértékesebb játékosa lett.
K. B.

Ismét hatalmasat emelkedett az elmúlt szezon legjobb székesfehérvári focistájának az értéke: az erre specializálódott Transfermarkt már 2,5 millió euróra, azaz csaknem 812 millió forintra becsüli Negót, aki azok után, hogy tavaly a Chelsea kapuját is bevette az Európa Ligában, mesterhármassal indította az új idényt.

Eddig a Fradi brazil légiósa, Isael Barbosa számított az NB I legértékesebb focistájának, ám az ő értéke csökkent, 715 millióról 585 millióra. Igaz, Nego – aki egy év alatt több mint a duplájára növelte értékét – már az előbbi számot is túlszárnyalta.

Érdekesség továbbá, hogy a magyar élvonal legértékesebb focistáinak a listáján az első húszba egy kivétellel csak a Fehérvár és a Fradi focistái fértek be. Egyedül a Népligetből nyáron a Honvédba visszaigazolt Davide Lan­zafame lóg ki a sorból, aki 487 millió forinttal holtversenyben a negyedik he­lyen áll két korábbi csapattársával, az ukrán Ihor Haratinnal és a szlovén Miha Blaziccsal.

Szintén fontos, hogy az első tízben nincs magyar játékos. Ami a csapatokat illeti, nem történt változás az élen: 6,63 milliárd forinttal továbbra is az FTC kerete a legértékesebb – immár július óta, amikor a jelenleg 6,49 milliárd forintra becsült Fehérvárt előzte meg. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.