Horváth Gábor kitolt a nagyképű MU-focistákkal

Horváth Gábor kitolt a nagyképű MU-focistákkal

futball
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 18. 14:30
Megesik, hogy egy csapatban azonos posztra több klasszis futballista is akad. Emiatt nem lehetett válogatott a 60 éves Horváth Gábor. A Vi­deoton exvédője elismer: Tóth József, Varga József és Péter Zoltán inkább rászolgált a balhátvéd posztjára.
Sz. S.

Horváth, aki a megelőző szerelések mestere volt, 317 bajnokin és 180 nemzetközi meccsen játszott.

– Nagy büszkeségem, hogy a fiam, Gábor is volt már négyszer válogatott. Szurkolok, hogy hollandiai labdarúgóévei után a NAC Bredánál edzőként is sokra vigye – mondta az exfocista.

A dicső 1984–85-ös UEFA-kupa-menetelésről azt tartja: már az azt megelőző spanyolországi edzőtáborozáson kitűnt, mennyire egységes a Vidi, három ottani nemzetközi torna közül kettőt megnyert.

– Kovács Ferenc edző keményen követelt, ezért 120 százalékos formában vártuk az idényt. A Dukla Prahát simán elintéztük, majd a Paris SG elleni idegenbeli siker után tudtam, csodák kö­vetkeznek – folytatta Horváth. Jól érezte, kiverték a Manchester Unitedet is. Az 1985. március 20-i fehérvári meccset élete legcsodásabb élményének nevezi.

– Felvette a nagy mellényt az MU, a meccs előtt 50 perccel ér­kezett csak Budapestről autóbusszal, a játékosai megnézték az esőtől felázott talajt, elhúzták a szájukat, de hangoztatták: ki­esés­re gondolni sem akarnak. A skót Gordon Strachant és a wale­si Mark Hughest felváltva őriz­tem, egyik sem fogott ki rajtam. A 11-es párbajt megnyertük, négy közé jutottunk. A meccs után mutogattak, én meg mosolyogva az eredményjelző felé intettem: nézzétek, fiúk, vége a dalnak… – idézi fel az emléket.

Ez az a Vidi volt, amely „elgázolta” a PSG-t, a Manchester Unitedet, sőt az UEFA-kupa-döntőben, a Bernabéu-stadionban legyőzte a Real Madridot.

– Csodás döntőket játszottunk a Reallal 1985 májusában. Idehaza az első derbin 77 percig 0-1 volt az állás, aztán megbosszulta magát a támadójátékban Szabó József, Csongrádi Ferenc és Májer Lajos hiánya, ezért 0-3 lett a vége. Ezután idegenben csakazértis hangulatban fociztunk, 96 ezer néző előtt Májer bődületes góljával megvertük 1-0-ra Emilio Butraguenóékat. Ilyen élmény csak egyszer adódik az életben. Az ezüstért valamennyi játékos százezer forintot kapott, annyiért két Ladát vehettünk volna.

Szomorúan teszi hozzá: a 41 éves Májert 1998-ban halálra gázolták Fehérváron, azóta sem derült ki, ki volt az elkövető.

– Szegény Májer élete végéig azért kesergett, mert nem engedték ki az FC Portóhoz. Engem is csalogattak, ám Fehérvár 46 éve magához láncolt, és így marad örökre – mondta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.