Takács Tamara állítja: megmérgezték a doppinggal

Takács Tamara állítja: megmérgezték a doppinggal

doppingbotrány
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 19. 10:15
<p>A kajakosnak gyanúsak Kati néni mondatai.</p>
Bors

„Áldozat vagyok!” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón a doppinggal megbukott világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara, akinek februári mintájában a Magyar Antidopping Csoport (MACS) sztanozololt talált, ezért négyéves eltiltást kapott. A 22 éves sportolónő állítja, tudtán kívül került a tiltólistás szer a szervezetébe, valaki be­szennyezhette a táplálékkiegészítőjét. 

– A tavalyi évem eseménydúsra sikeredett. Szakítottam edzőmmel, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal. Ez sok konfliktussal járt. Azért döntöttem úgy, jobb, ha nélküle folytatom, mert a módszerei elavultak, nem tudtam nála tovább fejlődni. Ezután meglepődve olvastam, hogy a doppingvétségem után két nappal ő már tudta, hogy sztanozolollal buktam meg, holott én csak hónapokkal később értesültem az esetről. És akkor is csak arról, hogy pozitív lett a doppingtesztem. Úgy gondolom, ez több mint furcsa – utalt a Bors két héttel ezelőtti cikkére a bajnoknő.

A Bors nyomban rá is kérdezett Tamaránál: ez azt jelenti, Kati néni szennyezte be a táplálékkiegészítőjét?

– Nem ezt mondtam. Csupán meglepődtem, és értetlenül állok az állítása előtt. Furcsállom a dolgot – válaszolta kérdésünkre.

A kajakos hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, hogy bizonyítsa, nem szándékosan doppingolt. A saját költségen fedezett poligráfos vizsgálat pedig az ő állítását támasztotta alá, ahogy az is, hogy az elmúlt télen semmiféle izomnövekedést nem mu­tattak ki nála. Holott a sztanozololnak pont az a célja, hogy növelje az izomzatot, ezért is annyira népszerű a testépítők körében. Ráadásul a további mintavételek is azt bizonyították, hogy mindössze egyszer került a sportoló szervezetébe a szteroid, márpedig ha valaki doppingol, kúraszerűen „eszik”.

– Szántszándékkal mérgeztek meg – tette hozzá Takács, aki rendőrségi feljelentést is tett az ügyben.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.