Szókimondása után levették Kovács István világbajnok birkózót a képernyőről

Szókimondása után levették Kovács István világbajnok birkózót a képernyőről

kommentátor
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 24. 14:15
Finoman szólva sem szerepelt emlékezetesen szabadfogású birkózó-válogatottunk a hazai szőnyegen, hiszen Budapesten mindössze egy ötödik helyet szállított.
szs

Vébés szereplésünk után Kovács István világbajnok, a Halhatatlanok Csarnokába éppen a magyar fővárosban beválasztott exklasszis birkózó az M4 tévés szakkomentátoraként kritikáját fogalmazta meg, amivel kiváltotta Gulyás István szabadfogású szakági edző nemtetszését.

– Amikor a szakvéleményemet elmondtam, nem nevesítettem, de ezek szerint a válogatott szakágvezetője magára vette a megjegyzéseimet – mondta a Borsnak Kovács. – Az is igaz, hogy a nemzeti legjobbak között figyelembe vett fia budapesti szereplése sem tetszett nekem. Ezt a véleményemet továbbra is tartom. Úgy vélem, az apa-fiú kapcsolat nem vezet jóra az élsportban, különösen nem egy válogatottban. A szakágvezetővel való további sajtóháborút nem vállalom. Ami kikívánkozott belőlem a tévé nyilvánossága előtt, azt elmondtam, és azt jobbító szándékkal tettem. Ha a jövőben Gulyás István edző szakmai vitát kezdeményez velem, azt szívesen vállalom a nyilvánosság előtt is.

Beszéltünk Gulyással is, aki alapvetően nem érti Kovács megjegyzéseit. Ezt azzal (is) indokolja, hogy az exvilágbajnok 26 éve nem vezetett tréninget.

– A képernyő, a nagy nyilvánosság nem arra szolgál, hogy Kovács támadja a szakmai munkánkat – véli Gulyás István. – Nem akarok túl erős jelzőt használni, de az exvilágbajnok nem viselkedett velünk, szabadfogásúakkal úriember módjára.

Hogy a köztük feszülő haragszomrád időszak meddig tart, nos, erre Gulyás megjegyezte:

– Nem kívánom a jövőben Kovács István társaságát keresni.

A történet úgy kerek, ha hozzátesszük: Kovács hétfőn munkára készen állt, tovább végezte volna tévékommentátori feladatát.

– Csakhogy a vb sajtófőnöke tudatta, már nem velem számolnak a jövőben. Mit tehettem? Zokszó nélkül tudomásul vettem a döntést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.